Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1899

66 szolgálhassa családját, a melyhez számít minden szegényt, minden nyomorultat; és Erzsébet e nagy családnak napja, melv a szeretet szivmelegével aranyozza meg családjának minden tagját. De az élet tengerén nincs állandóság ; az örömhullám van s nincs. Erzsébetet sem kímélte meg a szomorúság. El kell szakadnia férjétől, kinek a császárral a szentföldre kell indulnia ; s alig enyhül a válás fájdalma, lecsap a fekete hir: férje az uton meghalt; s alig ocsúdik föl valamennyire a nagy csapásból, elűzik őt gyermekeivel várából új rokonai. S Erzsébet, a királyleány, jótevők irgalmára szorul ; az új, a női Jób azonban nem esik kétségbe, Isten a bizodalma. S mikor kincseinek egy részét hatalmas közbenjárásra visszanyeri. bucsut mond minden csalóka földi fénynek s látszatos dicsőségnek ; kincsein egy nagy kórházat alapít a szegény szenvedő emberiségnek, ott ápolja, vigasztalja a nyomorúságot ; aztán visszahúzódik egy kis parasztházba, keze munkájával keresi kenyerét s szigorú jámborságban tölti életét. S nem hagyja el szegényeit, hiába édesgetik haza a szülői udvarhoz. így halt meg ifjan, szegényen, de keresztény erényekben gazdagon, életének huszonnegyedik évében. Elmondhatjuk róla: „Megtanult a maga jószántából mindentől megválni, hogy módja legyen szabadon Krisztusnak szolgálni." Igazi Erzsébet, azaz Istennek szentelt teremtés volt. Szentül élt, szentként halt ; fényben-árnyban a keresztény alázatosság, könyörület, a keresztény nő és anya megtestesülése volt. Nem csoda, ha életében rajong érte, holtában meg sírjához zarándokol a nép, hogy ügyébenbajában segítségét kérje ! Nincs mit csodálkozni azon sem, hogy a keresztény művészetek versenyre szállanak. hogy dicsőítsék őt; sirja fölött pompás templom épül; a festőművész a legszebb színeit válogatja össze, hogy megfesse, mint szállt le Erzsébet a büszke várból a szerény gunyhóba szegényeihez, mint takarja be bíbor palástjával a didergő szegény anyát, mint változnak át kötényében rózsákká a szegényeknek szánt adományok, mint mosogatja-ápolgatja a bélpoklos szegényt, kit mindenki más kerül. S hazánk sem maradt tétlen a magyar királyleány erényeinek dicsőítésében; IV. Béla királyunk templomot épít kedves nőtestvérének emlékére Kápolnán, aztán épül a kassai, utána számos más Erzsébettemplom ; helységek emelkednek, s a jámborság Erzsébetfaluknak nevezi el őket ; hazánkfia, a sopronmegyei Liszt Ferencz, a zeneművészet egyik tejedelme, szépséges hangokból fon koszorút Erzsébetünk homlokára^ költők éneklik áldott jó szivét. De minden dicsőítésnek koronája a keresztény egyház határozata, melylyel Erzsébetet, a magyar királyleányt, a szentek soraiba iktatta. * Hatszázharmincz év merült el az idő végtelen tengerébe, mióta sz. Erzsébet megszületett a magyar nemzet díszére s a keresztény világ dicsőségére. Ekkor Németország legrégibb fejedelmi családjának új bimbója fakad, s azt is Erzsébetnek kerepelték, sz. Erzsébet lett a védőszentje; s a feslő bimbó virágszálba szökken, mely tündéri szépségével s még nagyobb lelki bájaival, de különösen szive jóságával elbűvölt mindenkit. S a jó Isten mintha csak