Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1890
15 zülök emberi alakban a földre küldenek, hogy ennek maradéka ellensúlyozza a megváltó működésének eredményét. A választott ördögtől és egy előkelő hölgytől születik Merlin, kinek természetfölötti eredete már egy pár napos korában feltűnő módon nyilvánul. Ezen időben uralkodik Britaniában Constans, kinek három fia van: Moines, Pendragon és Uter. Constans halála után Moines lép a trónra, de alattvalói megölik a népszerüten királyt s helyét a bitorló Yortiger foglalja el. Ez félvén a királyi herczegektől, egy erős várt kezd építtetni, de a bástyafalak, midőn már bizonyos magasságra emelkedtek, ismeretlen okokból leomlanak. Yortiger megkérdezi a csillagjósokat a rendkívüli esemény okáról; ezek megvizsgálván a csillagokat, kiolvasták az égi jelekből, hogy életüket egy rendkívüli módon született gyermek fenyegeti s hogy a veszélyt elkerüljék, azt tanácsolják a királynak, hogy kerestesse meg azt, s annak vérét öntsék az alapkövekre, akkor a falak nem fognak ledőlni. 1) A gyermeket megtalálják, ki megmondja a királynak, hogy az épülő vár alatt két sárkány viaskodik, s ezek csatája reszketteti meg a földet és dönti le a falakat. A sárkányokat meg is találják, melyek közül a vörös már meg volt ölve, de a győző fehér sárkány is kapott sebeiben 3 nap múlva megdöglött. Merlin aztán megfejti, hogy a sárkányok küzdelme Uter és Pendragon támadását jelenti, ami be is következett; Yortiger csatát vesztett és megégett fényes lovagvárában. Yortiger halála után Pendragon foglalja el a trónt és Merlint teszi főtanácsosává ; ezt az állást megtartja Uter királysága alatt is; bámulatba ejtvén mindenkit csodás hatalmával. Megszerzi Iguernet a király feleségeiil; ebből a házasságból származik Arthur. Uter halála után Arthur következik a trónon, ki hosszas harczokba keveredik a nemzet ellenségeivel, a melyekben Merlin igen jó szolgálatokat tesz a királynak: különféle alakot őlt hárfás, törpe majd állat formába hajtja végre ura parancsait. Egy alkalommal Rómába ment és a király palotájában óriás-szarvas alakjában jelenik meg s igy beszél mindenek bámulatára. A regény befejezése Merlin szerencsétlen sorsát adja elő, melybe őt Yiviane, az ő hölgye jutatta. Yiviane nem hivén a reábízott varázs szavakban, azokat Merlinen kísérelte meg, s ezek erejénél fogva az egy galagonya bokorba lett zárva, s csak kétségbeesett hangjait lehetett ezután hallani, melyekkel hiába igyekezett megtörni a varázst. Merlin a középkor legkedveltebb regényei közé tartozott nemcsak a csodás biibájolások miatt, melyek a regény nagy részét képezik, hanem egyes szép részletei miatt is : Iguerne és Uter jelleme. E regény közkeletét mutatja ama körülmény is, hogy a franczia eredeti csak hamar megjelent olasz, angol és német fordításban. Merlin V. ö. Kömives Kelemenné cz. balladával.