Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1890
16 alakjával még más müvekben is találkozunk, igy a „Hét bölcs mester" verses átdolgozása elbeszéli, hogy Heródes római császárnak volt hét bölcs tanácsosa, kik visszaéltek urok bizalmával. Ez a császár egy alkalommal vadászatra készülődvén, elveszté szeme világát s megkérdezteté a bölcseket, hogy miért történt vele a szerencsétlenség s hogyan tudja látását visszanyerni. A bölcsek nem tudván a bajon segíteni, Merlinhez fordulnak, aki azt mondja a császárnak, hngy fejeztesse le a hét bölcset és rögtön meggyógyul, ami meg is történt. Előfordul még Merlin az olasz romantikus költőknél is: Bojardo „Orlando Inamorato"-ja (3.) és Ariosto „Orlando Furioso"-ja (26.) egy bűvös forrás létrehozását tulajdonítják neki. A lovagregények meg ugy tüntetik fel, mint a bűbájosok mesterét, ki valamennyi varázsló fölött áll. E regény Merlinnek tulajdonítja a kerek-asztal lovagkör megalapítását a Grál körül, melynek története a Grál regényében van elbeszélve. A Grál regénye. Az Arthur köré csoportosult lovagok hőstetteinek czélja, középpontja a Grál 1), az a bűvös talizmán, mely hivatva van üdvöt, boldogságot terjeszteni a földön. A Grál történetének sok a feldolgozója: Chrestien de Troves, Menessier, Wolfram von Eschenbach, Albrecht von Scharfenberg, Robert de Thorton, Lonelich és más középkori költők. A legrégibb feldolgozása Robert de Borron trouvère Ariinathei József (Rövid Grál) cziinü munkája. A. József „lovag", Pilatus barátja elkéri a megváltó testét, hogy illendően eltemethesse. A zsidók nem akarják engedni, de Nikodemus közbenjárására még is eltűrik, hogy a testet a keresztről levegyék. Pilátus Józsefnek adja azon edényt, a melyet az üdvözítő az utolsó vacsoránál használt, a melybe összegyűjti Kristus vércseppjeit. A zsidók Nikodemus és József életére törnek: Nikodemus elmenekül, de Józsefet elfogják és sötét börtönbe vetik, hol megjelenik az Ur s elmondja, hogy mily csodás erő van kötve ez edényhez és meghagyja neki, hogy mit csináljon azzal. Titus és Vespasian egy lovagtól meghallják a Judaeában történteket, elmennek Jeruzsálembe, annyival is inkább, mert Vespasiannal csoda történik : ránéz Veronika kendőjére és rögtön meggyógyul. A gonosz zsidókat megbüntetik, Józsefet meg kimentik fogságából. József ezután családjával és sok proselytával együtt felveszi a keresztséget sz. Kelemen kezéből s messze földre távozik s népével együtt boldogul él a Grál szolgálatában; de utóbb semmi sem sikerült nekik, mert sokan biinbe esnek közölök. Ekkor az Ur megparancsolja Józsefnek, hogy állítson az Ur vacsorájának mintájára uj asztalt s tegye arra a grált, azután üljön az *)A Saint-Gxaal némelyek szerint „Sang réal" (valódi vér), mások szerint „Grazal" kelta szótól származik, mely edényt jelent. A déli mondák szerint Lncifer koronájából kiesett drágakő, mely a minden nagypénteken reászálló ostyától nyeri erejét ; az éjszaki mondák szerint azon edény, melyben Arimathei József Kristus vérét felfogta.