Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1879

10 bámulunk ; egyedül érezzük magunkat, s innen az elhagyatottság, a szomorúság érzelme, mely észrevétlenül borul lelkünkre és melancholicussá, merengővé tesz. A halmos vidék változatos ugyan, de alakjaiben elmosódott, körvonalai még nem emelkednek ki elég élesen a látóhatár szélén, azért az általok eléidézett hatás is még közömbös ; az ily vidék prózai — mindennapivá teszi az embert. A dombos vidékek már határozottabb, élesebb körvonalokban rajzolódnak le a látóhatár szélén, s a sikságok, halmok és emeltebb részek változatosságával élénkebben foglalkoztatják lelkünket, kellemesen hatnak. Az egyes magasabb kiemelkedő pontok messziről természetes nyugvó pontul kínálkoznak a szemnek, oda érve pedig szép kilátással gyönyörködtetnek. A völgyek oldalfalai elzárnak ugyan a világtól, de egyedüllétünket elfeledtetik velünk a források és patakok vigan lejtő habjai. A föld vérkeringésének e természetes erei élénk életet árulnak el szeszélyes kanyargásaikkal, azért a völgy a csendes boldogság kellemes képzetével hat ránk, megszokás által pedig a barátságos otthon kellemes érzelmével vonzódunk ölébe. A legváltozatosabb és a legnagyobbszerü alakulásokat a hegyek mutatják. Halom, domb, sziklafalak, bércek, havasok, szirtek tornyosulnak egymásra a legphantasticusabb alakokban. Fenség és félelem honot a felhők fölé emelkedő magas kúpokon, melyek óriási mérveikkel saját kicsinységünket juttatják ugyan eszünkbe és azért nyomasztólag hatnak lelkünkre, de fel is emelnek a magasba, a végtelenbe s azért fenségesek. A fenség hatása ott onnét is magyarázható, mert közönséges fogalmaink közt hiányzik minden mértékünk, a melyet rájok alkalmazhatnánk. Nagyszerűnek tünnen fel előttünk, ha más nagy tárgyhoz mérjük őket, de ha meghaladják minden fogalmunkat más tárgyról, akkor feszülő kebellel és bámulva állunk meg ellőttük s a legnagyobb aestheticai gyönyör, a fenségesnek érzelmével szemléljük a termőszet ez óriási müveit, s csodálva kérdjük ama láthatatlan hatalmas erőt mely ezeket létrehozta. Kimondhatatlan amaz érzelem, melyet az, ily nagyszerű látványok ébresztenek abban, a ki először látja lába alatt elterülni a végtelen külömböző alakú bérceket, szakadékokat, jégmezőket felette pedig sátor gyanánt kifejeszitve az azúrkék tiszta eget; keble feszül, lélekzete szorul és szive készül kiugorni szűk korlátai közöl azt ily fenséges látványra s mig térde önkénytelenül megtörik, hogy az imádás tiszta hódolatával adózzék e nagy mindenség alkotójának ; addig lelke magasra száll a végtelenbe, hogy előre megízlelje ama gyönyört, a melyet a teremté egyéb lényei közt csak ő — az ember — van hivatva élvezni. A növényország mindeu egyes tagja már egyed, mindenikben nevezetes aetheticai elemet találunk t. i. az életet, még pedig olyan életet, mely már nincs merev formához kötre, hanem szabadon fejleszti változatos és különféle alakjait. A növény életében már van valami, a mi saját életünkre emlékeztet : növés, táplálkozás, fejlődés,