Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1879

8 suk által ébresztett érzelem sem határozott, hanem bizonytalan, sóvár, homályos vágy az ismeretlen boldogság után. Szép a csillagos ég, sőt fenséges, mert megmérhetetlen. Azért tekintett fel mindig az emberiség bizalommal a csillagokhoz, vigaszt meritve ragyogásukból az élet sokszerii bajai közt. Csak az üstökös megjelenése hat zavarólag, mert szokatlanságával nyugtalanit, aggaszt és félelemmel tölt el, hogy látszólagos szabálytalanságával megzavarja a világegyetem harmóniáját, talán innen veszi eredetét ama babonás félelem, mely megjelenését kiséri. A hold az ő ezüst fényével nyugodtan, de sápadtan vonul át az égen a csillagok közt ; eloszlatja némileg szelid fényével az éj homályát, s mindent átrezgő, ezüstös fénynyel von be, de nem emeli ki egészen a kísérteties félhomályból. Hatása tehát szelid, mélabús, vagy mint Ányosunk nevezi : „Szomorú csillagzat, mely bús sugárokkal Játszol a csendesen csergő patakokkal." Ha a hold fényét mozgó targyakra veti, akkor nyugodtsága ugy látszik mintha eltűnnék és kísérteties színbe von mindent s azért nyugtalanit. Felizgatott képzelődésünk az elmosódott tárgyak kör vonalait, kiegészíti, méreteit kiterjeszti s igy soha nem látott alakokat és képeket varázsol elénk, és félős, kísérteties, babonás hangutatba ejt. De ime az éj homálya lassankint oszlik, hold és csillagok elhalaványódnak, megjelenik keleten az első fénysugár s : „Felvevé a hajnal piros köpenyegét S eltakarta vele az égboltnak felét." Arany J. Toldy. Uj élet támad a természetben, mindenütt izgató inger az életre, mozgásra ; a virágok kinyitják kelyheiket, a madarak örömdallal üdvözlik a napot, az állatok elhagyják rejtekeiket, még a szellő is megmozdul s az ember ujúlt erővel szívja magába az éltető levegőt, Minden teremtmény dicséri és magasztalja saját nyelvén az éltető fény kiapadhatatlan torrását. a felkelő napot. A fény életre serkent, mindent saját alakjában mutat, nem engedi a képzelem csapongását, elűzi az álmodozást, merengést s helyette józan munkára utal. Erős, hirtelen fény ingerel, vakit, azért visszatetsző a cikázó villám, a váratlsnul fellobbanó tiiz, A hanyatló fény kedvetlen, leverő érzelmet szül, innen a hanyatló nap mélabús hangulatot kelt, nyugvása a nagyszerű eltűnése, azért különösen emelkedettebb helyről nézve tragicai. A t ű z változatos alakjával és a lángok játékával gyönyörködtet, sötétben otthonos bizalmasságot áraszt, korlátain túllépve borzalmas, mert pusztit, rombol ; de szép is, a mennyiben erő, még pedig hatalmas erő kifolyása. A felszálló füst láng nélkül titokzatos, alaktalanságával rút. Fellobbanó láng mint pl. a fáklya lángja kisérteties, mert érhetetlen a gyors változás a fény és sötétség közt ; most hirtelen fellobbanásával mindent megvilágít, mig a következő percben kialudni látszik s megint minden visszaesik a koromsötétségbe, a mi képzelmünket izgatva^rémit. Halottas meneteknél tehát igen jól kifejezi azon hangulatot, a melylyel az elhúnytakat az örök nyugalomra kisérjük.