Szent Benedek-rendi Szent Asztrik katolikus gimnázium, Sopron, 1879

s meretlen távolból jövö pásztorfurulyának búsongó panasza a mi keblünkben is kellemesen rezdül meg és sóvár vágyat kelt bennünk az ismeretlen boldogság után. És ha tikkasztó délben a természet mintegy néma hallgatásban merül, nem a vadászat fáradalmait kinyugvó Pán isten álmát féljük megzavarni, hanem önmagunkba vonulva elmerengünk, mert a természet titokszerü néma csendje álomba meriti szivünket, az ünnepélyes nyugvó természet bennünket is nyugalomra, komoly elmerülésbe ringat. Ezen aestheticai érzelmek úgy hiszszük bö kárpótlást nyújtanak a természetet személyesítő istenekért, s azért csak túlhajtott érzékenykedést, sentimentalismust látunk azok panaszaiban, kik visszavágyódnak a görögök isteneihez, mint Schiller : „Die Götter Griechenland^" cimü költeményében. Hogy a keresztény világnézlet mily méltánylással volt a természet szépségei iránt nem kell hosszabban bizonyítanunk. Valamint a kereszténység első századaiban a vallás belső vágya vitte az anachoretákat a megszentelő magányba, hogy kiszabadulva a romlott világ karjai közöl a szabad természet ölén erősödjenek meg újra az Isten sze* retetében : úgy minket modern embereket is azon aesthetikai, habár elmúló vágy üz a szabadba, mely ellenálhatlanul vonz ki a magányba, hogy ott a tiszta természetben megujulva közelebb jussunk eredeti állapotunkhoz. Minden magányos sétánk a menekülés vágya az emberi társaság nyomasztó bilincsei közöl, minden magányos bolyongásunk a természet szépségei után való vágy kifolyása, hogy ebben felüdülve elfelejtsük azon kellemetlenségeinket, bajainkat, a melyekbe az emberekkel való együttlétünk juttatott bennünket. Ha azon elemek után kutatunk, melyek a természetet széppé teszik előttünk, mindenekelőtt a mozgást kell első aestheticai elemnek tartanunk. Minden, a mi mozog, életet árul el, azért az élet nyilvánítása rokonszenves hatást tesz ránk, örülünk neki ; épugy minden a mi mozdulatlan, a halál jellegével bir, azért visszatetsző, rút. A mozdulatlanság csak az akadály ellenében, az erővel szemben lehet szép, sőt fenséges, pl. a hárborgó tengerrel dacoló szikla, melynek mozdulatlan lábainál zúgva törnek meg a felbőszült tenger hullámai. A mozgás már magában véve is tetszést szül. A változatosság a nyugvás és mozgás közt kellemes, mert lelkünket is foglalkoztatja, kiragadja az egyhangúságból és szórakoztat. Szabályosság a mozgásban megnyugtat, szabálytalanság nyugtalanít, zavar. Nagyon lassú mozgás épugy visszatetsző, mint a túlságos gyors, mert amaz első esetben a mozgás a nehézkesség, az ügyetlenség fogalmát kelti fel bennünk, az utóbbi esetben pedig nem látjuk mindjárt a mozgató erőt, azért zavarólag, nyugtalanitólag hat ránk, gondoljunk pl. a csiga lassúságára, vagy a sivító golyó repülésére. Fontos továbbá a mozgásnál az azt létesítő erő is, valamint a mód, a melyen az mozgást szül. Az erőnek az általa létesített mozgással arányban kell állnia, mert külömben disharmoniát okoz a