Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Wallentínyi Samu: Petőfi
Wallentihyi Samu: Petőfi XVIII. század végéig Pozsony megyében élt, a XVIII. századtól pedig Pest vármegyében. Hagyományos mesterség volt a családban a mészárosság, ez volt költőnk szépapja, nagyapja és édesapja is. Petrovics István, akit olyan megható gyöngédséggel ír le egyik szép költeményében a költő, „A jó öreg kocsmáros”-ban. Petrovics István mint fiatal székálló-legény Maglódon, Pest megyében ismerkedett meg Hrúz Máriával, aki az ottani tanító házában élt félig szegény rokonként, félig cseléd gyanánt. Az ismeretségből házasság lett: 1818-ban vette őt feleségül Petrovics István, és hogy családját eltarthassa, Szabadszálláson, majd Kiskőrösön mészárszéket bérelt. Itt született ötödfélévi házasságuk után egyszerű, szalmafödeles, bogárhátú kis házikóban fiuk: Sándor, 1823. január 1-jén, néhány perccel éjfél után. A gyermek annyira gyenge volt, hogy még aznap megtartották a keresztelőt. Szülei egyszerű, munkás, hazafias, istenfélő emberek voltak. Petőfi lelkének alapvonásait tőlük örökölte. Anyjától örökölte hajlamát a magányba menekülő merengésre, meleg és mély érzelmességét a külső világ hatásaival szemben. Petőfi legbensőbb valója szerint merengő és érzelmes. Lelke azonban a világgal szemben dacos és indulatos volt, mint atyjáé. Az atyját folytonosan vándorlásra ösztönözte vérmérséklete, nyughatatlan természete; vándor hajlamát örökölte a fia is. Atyjában is szenvedélyes magyar érzés és szabadságszeretet lobogott. Kiskőrösről alig kétéves korában Félegyházára költöztek szülei. Itt élte kicsi gyermekéveit, első benyomásai Félegyháza vidékéhez fűződnek, ezt tekintette mindig szülőföldjének is. Itt, Félegyházán írta meg gyönyörű költeményét, a „Szülőföldemen”-t. Elemi iskoláit Félegyházán, Sárszentlőrincen végzi, a gimnázium alsóbb osztályait Pesten és Aszódon. Itt három esztendeig tanult. Az aszódi évek már nyomokat hagynak a lelkén. Ő maga írja, „hogy ott kezdett verseket csinálni, ott volt először szerelmes, ott akart először színész lenni”. Ebben az időben megy tönkre édesatyja mások gonoszságából, a sors csapásaitól. Sándor már Selmecbányán erősen érzi a szegénységet, a nélkülözést. A Selmecen töltött hónapok alatt kevés a napsugaras napja, néhány szép siker az önképzőkörben a verseiért, annál több a nyugtalansága, az elégedetlensége. Sokat jár a színházba tilalom ellenére is, pénze nincs reá, eladogatja a holmiját, félévkor megbuktatja egy rosszakaratú tanára a magyar történet-87
