Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Ludmann Ottó
Ludmann Ottó Érdemei elismeréséül a király 1908. április 7-én kelt kéziratával a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. A Kollégium tanárai - Jogakadémiájának, majd a budapesti egyetemnek jogászprofesszora és az MTA tagja, Vécsey Tamás szerint - mind természetimádók voltak. Kossuth Lajos is arra emlékszik viszsza, hogy Greguss Mihállyal bejárták a város környékét, s kirándulásaikról élményekben és ismeretekben gazdagodva tértek vissza. A múlt században Herfurth, Flórián Jakab és Ludmann Ottó öregbítették e hagyományt, nem térve most ki Flazslinszky nagyszabású szakmabeli vándorlásaira. A humánnak és a természettudományinak találkozása tanári tevékenységüknek és életmódjuknak természetes velejárója volt. Vandrák András a filozófiától a matematikáig a tantárgyak egész sorát tanítja, Fiazslinszky a matematikai-fizikai tanszéket foglalta el, a világhírű botanikusnak ugyanis a matematika is szívügye volt, sőt egy iskolaévben héber grammatikát is tanított (vő. Hörk J. Kollégiumtörténetében, 1896, 383). A közvetlen kapcsolat a természettel ekképpen indíték, háttér és személyes kötöttség. Ludmann Ottó édesapját és egyik tanárát említi, akikkel hármasban végigbarangolták szűkebb pátriájukat, a Szepességet. Eperjesen tanártársaival járja a közeli hegyeket, felkeresik az Eperjes-Tokaji-hegylánc legmagasabb csúcsát, a Simonkát; s különösen a Vihorlát kelti fel érdeklődését topográfiájával. Főképpen a kassa-oderbergi vasútvonal megépülése után (1873) könnyen elérhető közelségbe kerül a Magas-Tátra, amelynek „nincsen... csúcsa, egy völgye, amit ne ismernék” mondja; ha a múlt században Hazslinszkyval, Vécseyvel, Herfurthtal, Flórián Jakabbal járt fel, a hetven felé közeledő Ludmann a dr. Flórián Károly vezette fiatalok csoportjához csatlakozik, megmászva velük a Lomnici-csúcsot, a Gerlachfalvit, a Koncsisztát, a Krivánt, a Tengerszem-csúcsot, a Vadorzóhágót, a Lorenc-, Luka-, Téry-hágót. Nem csoda, hogy sohasem gondolt arra, hogy Eperjestől megváljon. „Eperjest mindig nagyon szerettem. Igazi kulturváros volt a múlt század végén. A Tarca-parti Athén, ahogy mondták. A város a hatvanas években háromnyelvű volt, magyarul, szlovákul, németül egyaránt beszélt az intelligencia. Nyelvi viszály, nezetiségi súrlódás abban az időben ismeretlen fogalom volt Eperjesen. A magyar és szlovák intelligencia testvéri jóviszonyban élt. 61
