Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Gymnasiologia

Gymnasiologia

Beleszületünk egy kultúrába, azaz hagyományba, s a személyek és tárgyak benne mások számára többé-kevésbé jelentés nélküli megnevezése, a könyvcfmek (mint a fenti) stb. kialakítják azt a nevezéktant, amely már önmagában elégséges közlés, rámutatás, hivatkozás és meghatározás.

Az olvasó Gömöry János nevével legutóbb Kováts Miklós magvas kötetkéjében,1 korábban az Emlékeim egy letűnt világról (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1964, 248 p.) című könyv vagy a Tátra- Almanach városképei közül az Eperjest bemutató révén találkozhatott (Eperjes. In: Tátra-Almanach. Szlovenszkói városképek. Tátra-Kiadás, Bratislava-Pozsony, 1938, 137-188. Újabban: Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1999, 86-122. Ismertetését lásd Zeman László, Fórum Társadalomtudományi Szemle, III, 2001, 1, 177-181). Bizonyos kiegészítésekkel az utóbbit ismétli az Eperjes és az evangélikus Kollégium története (Evangélikus Országos Múzeum, dr. Fabiny Tibor, 1994, 100, I—XII. p.) - hátrahagyott kéziratból szerkesztett kiadvány. A Tátra-Almanachban olvasható feldolgozással kisebb eltérésektől eltekintve (egy-egy szócsere, szórendi csere) szövegezésében nagyobbrészt egyezik. S mi újból megállapíthatjuk, hogy a tárgyalásmód mikéntje, a szerző stílusa eredeti mivoltában van jelen, tárgyismerete, a színvonalas ismeretközlés célzata és a szerző sajátos elkötelezettsége különválasztó ismérve. Az Almanach-beli változat megkomponáltságában teljes és lezárt, reprezentatív, kompozicionálisan végigvezetett, összefogott variáns, ami a fejezetcímekben is kifejeződik: Eperjes magyarsága és keletkezése (137-142), Eperjes a középkorban (142-149), Eperjes a reformáció és az ellenreformáció korában (149-164), Eperjes a barokk-rokokónak, a XIX. század uralkodó eszméinek hatása alatt és az államfordulat után (168-188). Az új kötetben főképpen az utolsó fejezet bontódik természetszerűen az egyes korszakok szerint (36-93), s egészül ki a „résztvevőknek” az első változathoz képest kifejezettebben önállósuló portréjával (Berzeviczy

13