Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)

Gymnasiologia

Gymnasiologia

Gergely, Kazinczy Ferenc, Kossuth Lajos, Csengey Gusztáv), valamint a szerző személyére vonatkozólag.

Gömöry János a Kollégium krónikása, utolsó magyar hírmondóként a Kollégium sorsa által láttatja a várost, sőt egy helyütt megjegyzi: „egy iskola belső életében az ország sorsa tükröződik vissza” (i. m. 62). A szemszög a történész tudósítását ekképpen még közvetlenebbé teszi. Amint mindegyik szavából kivehetjük, bár nem volt, akárcsak számos tanártársa, egy Ludmann Ottó2, Wallentínyi Samu vagy Schöpflin Géza s mások a város szülöttje, a város lelkének, szellemének, amelynek a Kollégium is egyik éltetője, foglya lett. A „genius loci” e varázsát megérezte Petőfi, aki az Úti jegyzetekben azt írja, hogy Eperjes ama városok egyike, ahol nyomban otthon érzi magát. Ignotus pedig, aki egy évet töltött Eperjesen a királyi katolikus főgimnázium tanulójaként, egyebek közt így emlékezik vissza: „Gimnáziumot és jogot azonban Budapesten végeztem, kivéve egy esztendőt, életem legszebb esztendejét, mikor 1882-ről 83-ra a harmadik gimnáziumot Eperjesen jártam”.3 Kötetünk Kazinczyt idézi a Pályám emlékezetéből: „Eperjesen lelém magamat először életemben azon boldog állapotban, hogy senkitől sem függék, s ezt a legbájosabb, legtündéribb tájon, melyet képzelhetni, mert az merő paradicsom” (i. h. 50), vagy egy másik módozat szerint: „szerelmesen, a legtündéribb tájon, melyet képzelhetni, s könyveim birtokában, Eperjesen éltem át életemnek legtündéribb szakát” (i. h. 54).4 Gömöry János Kazinczy és az eperjesi Steinmetz Anna idilljét mint a szépirodalom iránti rajongásuktól elválaszthatatlant írja le, miáltal irodalomtörténeti jelentőségűvé válik, az író ittlétét - mint élete fordulópontját - önálló írásban taglalva is közzétette.5

Nem kevésbé részletezi a kötet Kossuth eperjesi diákéveit (1816-1819), tanárának, Greguss Mihálynak, akinél a Kollégium épületében lakott, fejlődésére nézve meghatározó szerepét (58), idézve vallomását, miszerint „...nem is találtam magamat rosszul Eperjesen, sőt igen jól találtam” (i. h. 59), s „Ott virradóit fel lelkemben azoknak az elveknek világossága, amelyek vezéreltek... Adná az Isten, hogy oly viszonyok között élnék, hogy bebizonyíthassam, milyen háládatos vagyok az eperjesi Kollégium iránt” (uo. 58-59).6

A városhoz kötődés nyilvánult meg abban, hogy akik az államfordulat után azt elhagyni kényszerültek, másutt többnyire nehezen ta-14