Zeman László: Gymnasiologia. Az eperjesi Kollégium és áthagyományozódásai (Somorja-Dunaszerdahely, 2003)
Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordításához
Schöpflin Géza Hviezdoslav-fordľtásához és másutt; úgyszintén a Kassai Naplóban közzétett részlethez - Idill - írt cselekvésvázlatban [1924, 183, 10 [augusztus 10.]). Válaszunk igen egyszerű. Schöpflin a cím megválasztásában költőként járt el, aki a jelentés szabatosságával szemben előnyben részesíti a hangzást. Az ellentétet, amelyet Valéry a poézis állandó habozásának nevez hang és jelentés között, a hangalak javára oldotta meg (Valérynál lásd 1957, I, 766, 1267 és másutt, idézi Jakobson is 1960, 367; kötetünkben 1993, 208-209, 243). Nyilván tudatában volt bizonyos pontatlanságnak ezáltal, de a jelentéselhatárolás körülményességének nemkülönben,9 s mindettől függetlenül elsősorban a szó eufóniaszükségletének. Amennyiben Schöpflin Géza fordítását „adekvát fordításként” szemléljük, ezt annak az alapján tesszük, hogy a mesterien konstruált jambikus verselés által és a magyar költészet feljődésvonalához nyelvileg is igazodva, tehát a befogadó irodalom tekintetbevételével a fordításban megőrzi, abba átmenti a fennköltnek, fenségesnek Hviezdoslav művészetére jellemző kategóriáját (akár más eszközökkel is, mint amilyenek az eredeti sajátjai). Megjegyeztük, hogy Monoszlóy Dezső érdeme az eredetinek a teljes fordítása. Jambusi formái hibátlanok, szinte túlzottan folyamatosak (ezáltal a schöpflinihez mérve a fordítás egyhangúbb). A szókincsben esetleg követi is az első fordítást, kifejezetten például a „gyászszegély” szóval (čierny žiaľov pás) a záró versszakban. Kardos Pál fordítása ritmikailag úgyszintén szabályos jambus, szókincsarchaizálásával a reformkorihoz látszik visszanyúlni (lásd a Búcsúban: bércek, bércre, hív (= hű), búgyötörten, sasszárnya; 297).10 Schöpflinnél: hegyek, búbánatomban, mint a sas repül (az Emlékezet szemelvényében olvasható „sors” sajtóhiba, i. h. 56). Tőzsér Árpád és Cselényi László munkája Hviezdoslav költészetének fordításában új fejezetet nyit. Tőzsér az utószóban indokolja és értelmezi az újfajta válogatást, amely ugyan az eredeti egyharmadánál csak valamivel többet foglal magában, de olyan részleteket is tartalmaz, amelyeket a Vlček-féle rövid változat kihagyott, például némely dalbetétet, mivel az szerinte főképpen a lélektani festéshez hozzátartozik. Schöpflin Géza fordításának bevezetésében hasonlóképpen vélekedik, mondván, hogy szerette volna azt „néhály lírai és leíró részlettel meg epizóddal megbővíteni, mert éppen ezekben a részle-106
