Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)

küldd már az alkonyt, a tüzből elég lesz:

egy élet lángja nékem úgyis jár még, unt melódiát zümmögnek a drótok,

a póznák oly kíváncsin ágaskodnak, a Keresztet most is köszöntik a tótok,

s zeng szerenádja méla nádasoknak.

Kis házikóm! Mohos hajzata őszül,

hogy megrokkant! kis kéményén köhécsel ablakán részeg szélvész zörget bőszül,

szentjánosbogár idetűz a méccsel, ó, nem lidércfény, mely ide kacsingat:

százlábú vasbogár száll, picit áll is itt utaztattuk ingyenálmainkat:

prüszkölve sóhajtsz, ócska vicinális.

Holt korcsmárosok: mózesfejü szentek,

kik feltámadást temetőn kotortok nótás virrasztók, mily hajnalnak mentek,

és hová úszott édes, drága bortok? s kik bölcsőtlenül hintáztak teknőkbe,

hadd ringatlak utólag, árva kölykök, szomorúságtok úgy sírt felém bőgve,

s most cifra pruszlikokba tündököltök.

5