Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)
Sebesi Ernő Elfekszem a dombon Eperjesnek mondom: azoknak a fáradt domboknak, nem az embereknek! Az úton még a régi sáros szőnyeg, gebék porolják: bámész, bús cselédek, Még rátok szól hangja hajnalszellőnek, s a hegy mögül az ég ásit felétek, kopasz jegenye strázsál az út árkán, didergő vackán veréb silbakol, a felhőt nézi, úgy száll, mint víg sárkány, de beléhuhog ösmerős bagoly. A híd is úgy recseg, mint rég, ez itt lent a Szekcső, most is kerüli Eperjest, itt láttam lányt én, először, mezitlent, de jég alatt volt, hulla volt, szederjes! A kis patak most is oly büszkén csobban: fürdővendége most is az izzadt Nap, fejest ugrál a megtisztelt habokban. Dél van. A csöndbe sarlók izzanak. Te sárosi vár! közel ülsz az éghez, itt elkellne hüs leheletnyi árnyék, 50
