Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)

Petőfi Sándor

Az erdei lak

Költői verseny Kerényi és Tompával

Mint a szív az első szerelemnek titkát,

Rejti a kis kunyhót bércek koszorúja;

Meg nem árt erőtlen szalmafödelének,

Ha dühét a szélvész e vidékre fúja.

Szalmafödelét beámyékozza hűsen Susogó erdőség rezgő lombozatja,

Min magát a vígan fütyülő rigófaj És a búsan búgó vadgalamb ringatja.

Mint a kergetett őz, fut le gyors futással Kis patak magasról a völgy mélységébe; Kétfelől virágok, mint kacér leánykák. Kandikálnak a víz fényes tükörébe.

S a viráglyánykákhoz jönnek az imádók, Égő szenvedéllyel jönnek a vadméhek,

S élveznek szerelmet. Hej, de sok megjárja Vízbehullás vége részeg örömének.

A nap és a szellő szánakozva nézi;

Levelet hajít le a szellő, számára,