Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)

És ha fenn ül már ez életmentő sajkán, Megszárítja szárnyát a jó nap sugára.

A hegyek tetőin duzzadó emlőkkel Jár az anyakecske gödölyéi mellett. - Kikerült ettől s a vadméhektől mindig,

Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett.

S búgó vadgalamb és fütyülő rigófaj Nem félnek, hogy őket csalják lépvesszőre... Önmagáról tudja e lak népe, milyen Édes a szabadság tiszta levegője.

Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény, Mely parancsolatját mennydörögve adja: Csak az égiháborúnak zeng koronként Istentiszteletre buzditó szózatja.

És az isten jó, ő nem soká haragszik:

A dorgáló felhők torkait bezárván,

Újólag mosolyg... a megengesztelődött Isten mosolygása: tündöklő szivárvány.

Eperjes, 1845. április

30