Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)
Mert a csapszékben mulat mindenki, Együtt az idő jobban eltelik. Márton polgár kevés beszédű. Ne is busúlj, hogy megszalasszon! Semmiben sincsen rövidsége. Van sok pénze s jó egészsége, S még ifjú, szép menyecske mellé! De az asszony Úgy tetszik, mintha nem szeretné! András szerszavas, felesége sincs, Összekap veled, csak ránézz vagy ints; Egy tücske van: - de több nem is kell! Hogy tudnillik ő bátor emberi Voltak s minő kalandjai! Beleuntak már hallani, És senki sincs Eperjesen, Ki e részben Tamás legyen; Csak egy ember, ki most is ott ül, S míg András szaval: hogy a havason Kilenc farkast vert egy bottal agyon! És dezentort fogott Mint vándorló legény! Hát mikor átment a Zajló Duna jegén! Fogadásból mint hált egy régi várban,
/
