Zalabai Zsigmond (szerk.): Eperjes, Eperjes, te tünde, te régi. Vers- és képkoszorú a hetvenöt éves Zeman László tiszteletére (Somorja, 2003)

Szembenézve száz kísértettel bátran -: Ott ül ! — , s elébb csak mosolyog, Mondván: ez még nem nagy dolog! Később rátái kacagni kezd:

„Sógor! Ugye álmondta ezt . . .?!”

És aki ekkép lábatlankodik:

Ki volna más? Lipót, a harmadik;

Nagy táncingerlő, bár másképp kicsiny, Minden lépése, szava: tréfa, csíny.

Áprilist járat, pénzt ásat veled,

A lutrin temót, quintemót nyeret;

Talál mindenkit gyenge oldalán,

De nem sebez, csak csíp, mint a csalán; Sokon átment, mégis mint a gyerek,

Az élettel csak játszik, enyeleg.

Ajkán a tréfa: arany füst - s ha szólt, Bezománcozza a kemény valót.

Szereti őt egész világ,

Csak András nem! Oh mert hiszen Szivén sebet gyakorta vág E szörnyű szóval: „nem hiszem!”

Úgy volt most is; - de hah, mi zág .. ?

A harangot félreverik!

16