Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Szabómiháyl Gizella: A szlovákiai magyar nyelvtervezés kérdései. Standardizálás és kodifikálás
30 Szabómiluílx Gizella névvel nem rendelkező falvak, a világháborúk után főleg telepesfalvak jöttek létre, illetve az 1960-as és 1970-es években számos falut új szlovák néven összevontak. Az említett helynévszótárakban e községeknek más-más magyar neve szerepel. Például Blahová község 1951-ben vált le Lehnice (Leg) községtől, tehát magyar neve korábban nem volt. Sebők László (Sebők 1990: 28) a Gálháztanya megnevezést közli, valószínűleg azért, mert a források szerint ez a tanya képezte a telepesfalu magvát; C/lBULKÁnál (Czibulka 1999: 132) a Sárrét szerepel, s az említett. 1994-es hivatalos jegyzékben is ez található. Vyšné Valice (Felsővcíly) és Nižné Valic e (Alsóvály) összevonásával 1971 -ben jött létre Valice község, magyar neve Sebők szerint (1990:73) Felsővcíly, CziBULKÁnál viszont a Valice nem szerepel, csak a korábbi önálló falvak7. Az 1994-es jegyzék a Vály nevet közli. A példákat tovább sorolhatnánk. A logikus az volna, ha a most közigazgatásilag önálló települések hivatalos magyar neveként az 1994-es jegyzékben szereplő névformát fogadnánk el. A jegyzék azonban jelenlegi formájában kodifikációs célra alkalmatlan, mégpedig két okból is. Egyrészt csak azok a települések szerepelnek benne, amelyek esetében a magyar lakosság részaránya az 1991- es népszámláláskor elérte a 20%-ot (és akkor önálló községek voltak), ugyanakkor szlovák hivatalos nevükben nem valamely szlovák történelmi személyiség neve szerepel." Másrészt nem egyértelmű az 1994-es településnév-jegyzékben szereplő magyar nevek státusza: a vonatkozó törvény a települések kisebbségi nyelvű megjelöléséről beszél, s nem szerepel benne a „település kisebbségi nyelvű neve" kifejezés. A kisebbségi nyelvhasználati törvény végrehajtásával kapcsolatos egyik belügyminisztériumi utasításban pedig az olvasható, hogy a település nevét nem lehet a település kisebbségi nyelvű megjelölésével összetéveszteni: így a közigazgatási szerv székhelyét megjelölő táblán a település államnyelvű neve szerepel. Egy másik iránymutatásban erre példák is vannak, pl. Járási Hivatal Dunajská Streda. Az ún. táblatörvény értelmében a jegyzékben szereplő kisebbségi nyelvű „megjelölések” közúti jelzőtáblákon használhatók, egyéb hivatalos kapcsolatokban (szövegekben) csak a szlovák név szerepelhet. A helyzet azonban azóta is változott, ugyanis az állami tanügyi igazgatásról és az iskolai önkormányzatokról szóló 2003. évi 596. számú törvény 21 ,§-a szerint a kisebbségi nyelven oktató tanintézmények megjelölésekor a táblán az iskola székhelyét kisebbségi nyelven is feltüntetik, feltéve, ha az adott településen az adott kisebbség részaránya eléri a 20%-ot. A vonatkozó jegyzet pedig az ún. táblatörvényre utal. Mindebből tehát az következik, hogy a táblatörvény mellékletében szereplő magyar nevek mégiscsak hivatalosnak minősíthetők. A jegyzékben szereplő és a még a monarchiabeli magyar névtől eltérő névformák társadalmi elfogadottsága a magyar kisebbségen belül eléggé kérdéses,1’ s amint Kapušianske Kľačany magyar neveinek példája is mutatja, általában nagy a bizonytalanság a tekintetben, mi egy-egy település magyar neve. A szlovákiai magyar kiadványokból, főként a sajtóból származó példák alapján az alábbi főbb problémák körvonalazódnak: a) Az új szlovákiai hivatalos (?) név és a régi hivatalos magyar név váltakozik, pl. Füss ~ Komcímmfüss, Sávoly ~ Fiileksávoly, Síd - Gömörsíd, Gomba ~ Nemesgomba. Egységes, a jelenlegi hivatalos névvel ellentétes viszont a dunaszerdahelyi járásban található Jahodná magyar nevének használata: a jegyzékben az Eperjes szerepel, viszont magyar szövegekben csak a Pozsonyeperjes fordul elő. ami érthető is, hiszen számunkra Eperjes a kelet-szlovákiai Prešov város magyar neve. E csoporton belül
