Vörös Ferenc (szerk.): Regionális dialektusok, kisebbségi nyelvhasználat. A 2005. október 20-21-i somorjai konferencia előadásai - A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 224. (Budapest-Nyitra-Somorja, 2005)
Török Tamás: Tipológiai vizsgálatok Ipoly mente helyneveinek körében
156 Török Tamás pel. Természetesen funkciója a betöltött szereptől függően változik. Hoffmann szerint a kétrészes nevek meghatározó csoportjában a névrészfunkciók a következőképpen oszlanak el: az előtag, más néven bővítményrész vagy meghatározó elem (ezek a terminus technicusok talán jobban utalnak a névrész funkciójára is) kifejezi az utótag által megjelölt helyfajta vagy megnevezett hely sajátosságát (Hoffmann 1993: 53). Az irtás előtagként utal(hat) a hely eredetére, kialakulására. Utótagként is magában hordozza az eredetre való utalást, de dominánsabb funkciója a hely fajtájának a megjelölése (erdőirtással keletkezett szántóföld vagy legelő). Ebből az okból kerültek a szőlő utótagú kétrészes helynevek is a fajtajelölő kategóriába. Ugyanúgy, mint az egyrészes nevek esetében a szőlő (utótagként) művelési ágat, tehát a hely fajtáját jelöli. Bővítményrészi szerepben természetesen a növényzetre utal, s a megfelelő funkcionális-szemantikai csoportba került. Összesen 420 kétrészes nevet vizsgáltam. 171 névrész a hely fajtáját jelöli (pl. Állami/enlő. Rúz.ás/völev. JRD/telep. Juli/táv). Ezen belül külön figyelmet érdemel a Bábct-domb/alja, Berek/mege, Tompai/föle (összesen 21) szerkezetű nevek csoportja, melyek hasonlóságot mutatnak a névutót tartalmazó egyrészes helynevekkel (Kertek+ahitt, Szőlők+megettt, Tabán+fölött). Itt azonban földrajzi köznévi jellegű névrész jelenlétéről van szó. Nem utolsósorban azért, mert a közi). táj(a) utótagok földrajzi köznévként definiálhatók, s velük analógiát mutat a többi utótag is. Érdemes ezeket is földrajzi köznévként kezelni, s a hely fajtáját jelölő funkció kategóriáján belül vizsgálni. Az előtagok pedig a hely pontos elhelyezkedését fejezik ki. Felvetődhet a kérdés, hogy az ilyen szerkezetű földrajzi nevek miért nem a hely valaminek a része csoportba kerültek (pl. Bába-domb tája. Hegy alja. Kert alja). Tájneveink azonban arról tanúskodnak, hogy a hasonló szerkezetek esetén a név által jelölt terület nem tartozik a névben szereplő földrajzi alakulathoz. Pl. az Alpokalja (’az Alpok keleti előtere a Nyugat-Dunántúlon' [Juhász 1988: 59]) sem tartozik az Alpokhoz, illetve Tokaj-Hegyalja a Zempléni-hegységhez ('lejtővidék a Zempléni-hegység és a Bodrog között’ [Juhász 1988: 79-801). Mindkét névrész funkcionális-szemantikai besorolása problémás volt. Elgondolkodtam azon a lehetőségen, hogy az előtagokat a megnevező kategóriába soroljam, mivel funkciójuk annak a helynek a megnevezése lehet, amihez képest az utótag viszonyít. így tehát az utótagok is más kategóriába kerültek volna. Végül erőteljesebbnek éreztem az utótagok földrajzi köznévi jellegét. Az előtagokkal kapcsolatban nem vetettem el teljesen a megnevező funkciót, csakhogy épp azzal pontosítják a lokalizációt, s fejezik ki a hely pontos elhelyezkedését, hogy viszonyításként egy másik területet neveznek meg, mint az adott név denotátuma. A megnevező funkciójú névrészek (33) kategorizálásakor Hoffmann István két, ide vonatkozó megállapításából indultam ki: 1. „Megnevező funkcióban mindig valódi helynév áll” (Hoffmann 1993: 47). A vizsgált névanyagban szinte azonos arányban töltik be bővítményrészek (tíz esetben, pl. Bence/patak, Kornva/szöv. Maiik/lievv) és alaprészek (tizennégy esetben, pl. Alsó/Lehen. Holt/lpolx. Maliér/Aproszlás ) ezt a funkciót. 2. Nem meghatározó, hogy az adott névrész önálló névként azonosítható-e a nyelvtudat számára (Hoffmann 1993: 48). kilenc kétrészes földrajzi név alaptagjának vizsgálatakor
