Török Tamás: Ipoly mente helynevei. Adattár. 1. Alsó-Ipoly mente (Somorja, 2011)
Az Alsó-Ipoly mente története, néprajza és nyelvjárása
Az Alsó-Ipoly mente története, néprajza és nyelvjárása nyék legjelentősebb barokk építészeti alkotása, a Szentiványi-kastély. Hasonló állapotban van a kastély közelében lévő másik nemesi kúria, „Tabán bárónő kastélya”. De itt áll még az egykori Rakovszky-kúria is, amely elsősorban 8000 kötetes könyvtáráról volt híres. A volt Murányi- és Zsarnóczay-kúriát lebontották3, a Rajner-kastély pedig egy 1932-es tűzvészben leégett. Az egykori Jekelfalussy-kastély ma szociális otthonnak ad helyet. A falu temetőjében található a Podhorszky és a Jekelfalussy család sírboltja. Az ilyen falvak mindennapjait az uradalmak határozták meg, a lakosságjelentős része cseléd vagy zsellér volt. Közülük aztán többen megtelepedtek a faluban, kis telket vásároltak, házat építettek.4 A terület fellendülése a vasútvonal kiépítésének is köszönhető, ami az Osztrák- Magyar Államvaspálya Társaság (OMÁV) nevéhez fűződik. Az osztrák-francia tulajdonban lévő OMÁV építette ki a Csata-Ipolyság-Balassagyarmat közötti vasútvonalat. Az OMÁV-ot 1891 -ben államosították, így a munkálatokat már a MÁV fejezte be. Trianon után a vasútvonal Csata-Ipolyság közötti szakasza a Csehszlovák Köztársasághoz, a Hont és Ipolytamóc közötti rész pedig Magyarországhoz került. Az Ipoly mentét egy másik vasútvonal is érintette, mégpedig az Ipolyság-Korpona- Zólyom útvonal. Ennek megépítését elsősorban Korpona szorgalmazta, a térségben található jelentős bányákra, erdőségekre, ipari üzemekre hivatkozva. A vasutat 1899- ben nyitották meg és jelentős teherforgalmat bonyolítottak rajta. Az első világháború közvetlenül nem érintette az Ipoly mentét, de áldozatokat szedett a lakosok közül. A trianoni békediktátum értelmében a terület az újonnan megalakult Csehszlovákiához került. Liszka József a népi kultúrát közvetlenül befolyásoló tényezők között utal az 1919-es csehszlovák földreformra.5 A földbirtokreform alaptörvénye az 1919. április 16-án elfogadott lefoglalási törvény, amelynek értelmében lefoglalták a 150 hektárnál nagyobb mezőgazdasági és a 250 hektárt meghaladó vegyes művelésű birtokokat.6 Ezeket a birtokokat kedvezményes hitellehetőségek felkínálása mellett, célzott vevőkörnek áruba bocsátották, így a szlovák telepesek a homogén magyar etnikai tömböt olykor egész telepes falvakkal, máskor egy-egy település határában csak néhány házat jelentő teleppel sikeresen megbontották7. 3 Lontó. Látnivalók. Komárom, KT Kiadó, 1996, 11. p. /Honismereti kiskönyvtár, 44./ 4 Uo. 1-12. p. 5 Liszka József: A szlovákiai magyarok néprajza. Budapest, Osiris, 2002, 106., 397. p. 6 Simon Attila: Cseh és szlovák kolonisták betelepítése Dél-Gömör falvaiba a két háború közötti időszakban. Gömörország, 2004/1, 40-45. p. 7 Az azóta eltelt hosszú idő ellenére viszonylag kevés tanulmány született a témában, elsősorban a levéltári anyag zárolása, a mai napig vezető szálak „kényessége” miatt. Éppen vidékünkre vonatkoznak Simon Attila írásai, ám kutatásai elsősorban a légionárius telepesekre, a telepes falvakra irányulnak (Simon: i.m. 2004a, 40-45). 15
