Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
IV. A nemzeti reálpolitika hullámvölgyekkel teli útjain
lett ismerni azt, hogy követeléseik teljesítésére nincs valós akarat. A kihátrálás irányába tolták Szent-Iványt a Budapest és az OKP felől érkező heves támadások is. Masirevich prágai követ a Budapestre küldött jelentéseiben szinte kétségbeesetten panaszkodott, hogy bár Szent-lványnak- „mint általunk bőségesen szubvencionált csehszlovák politikusnak” - kötelessége lenne mindenről beszámolni és minden tekintetben Budapest utasításait követni, ő azonban ezt nem teszi. A magyar diplomata ezért Szent-lvány politikája finanszírozásának leállítását követelte, amit azzal indokolt, hogy nincs szükség arra, „hogy pénzt áldozzunk azért, hogy Svehlának szavazatot szállítsunk”.195 Az OKP elnöke, Szüllő Géza pedig a PMH április 1 -jei számában közölt írásában rontott neki tőle szokatlan nyíltsággal az MNP aktivista irányvonalának.196 Erre Szent-lvány két nappal később válaszolt, megvédve az általa választott eszközöket, sikerként értékelve reálpolitikáját, amelynek legfőbb eredményei között a református egyház ügyében való előrelépést, az állampolgárságot nyert magyarok egyre nagyobb számát, a száz elbocsátott magyar tisztviselő ügyének elrendezését s a pozsonyi tanítóképző magyar osztálya megnyitásának ígéretét nevezte meg.197 Összességében pedig úgy értékelte a reálpolitikai kísérletet, hogy az a „magyar szellemi és gazdasági nyomor enyhítését és megszüntetését” szolgálta. Ekkorra azonban már az MNP egyre inkább ellenzéki pozícióba helyezkedett vissza, amit az is jelzett, hogy a köztársasági elnök választása során nem sorakozott fel Masaryk mögé, s nemmel szavazott a közigazgatási reform törvényjavaslatára is. Ez az ellenzéki magatartás azonban végleg tarthatatlanná tette a kormányban benn levő BdL-lel való koalíciót, így a német párt 1927. július 7-én felmondta az erre irányuló egyezséget, s lényegében kizárta a Magyar Nemzeti Párt képviselőit a közös parlamenti klubból. A Magyar Nemzeti Párt országos végrehajtó bizottságának szeptember elején Léván tartott ülésén már maga Szent-lvány is az aktivizmus haláláról beszélt, amit elsősorban két tényezőnek, a szudétanémetek feltételek nélküli kormányba lépésének és a csehszlovák többség merev magatartásának tulajdonított: „...a magyar aktivizmus halálát tehát a német nemzeti kisebbség aktivista pártjai okozták, amikor a kormányba lépést elhatározták. Másodszor azok a cseh politikusok, akik a cseh nacionalizmust többre becsülik az állam békéjénél.”198 Fontos azonban felfigyelni arra, hogy miközben pártja néhány képviselője kifejezett örömét fejezte ki az aktivista politika kudarca fölött (például jaross Andor), Szent-lvány sohasem kérdőjelezte meg a nemzeti reálpolitika létjogosultságát, sőt mi több, annak alternatívanélküliségét hangsúlyozta. Saját szerepéről pedig így nyilatkozott utólag: „Amikor az aktivizmus haláláról beszélek, és amikor annak okait felsoroltam, nem akarom a felelősséget másra hárítani. A magyar reálpolitikának és a magyar aktivizmusnak itt Csehszlovákiában én voltam a kezdeményezője. Kizárólag én magam, valahányszor ez a kérdés politikai barátaim körében felmerült, mindig és minden alkalommal kifejezetten és félre nem érthetően hangsúlyoztam, hogy ez az én ideálom, az én gondolatom...” A kudarcot, hiszen az előző két év törekvéseinek kudarcát kellett megélnie, eléggé megszenvedte, aminek következtében egy időre jól észrevehetően hátrább is lépett a 81
