Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
VII. Új eszmék jegyében
pártja 1932. november 2-i rimaszombati nagygyűlésén elmondott szavaiból kiderült - a revízió korai realitásával maga sem számolt: „...békésen akarjuk kivívni a jogainkat. De be fog következni a békék revíziójának az ideje. Azonban addig is élnünk kell. Ezért az ifjúság felé fordulok, és azt mondom: fiatalok jertek. Mi lassan elpergünk, vegyétek át ti ennek a küzdelemnek a sorát, hogy mi nyugodtan térhessünk nyugovóra.”482 A külpolitika és a határrevízió kérdésében elsősorban Edvard Beneš külügyminiszter korabeli tevékenysége és megnyilatkozásai miatt tartotta szükségesnek megszólalni, hiszen Beneš egész politikája a versailles-i rendszer megváltoztathatatlanságának a dogmájára épült, ami természetesen ellentmondott nem csupán Szent-Ivány elképzeléseinek, hanem a korabeli európai fejlődés irányvonalának is. így amikor a csehszlovák külügyminiszter a gazdasági válság kezelésének egyik eszközeként a csehszlovák-magyar gazdasági együttműködés kiszélesítését nevezte meg, amely elképzelésben a cseh sajtó a csehszlovák fél nagyvonalúságát vélte felfedezni, a magyar politikus azonnal jelezte ennek a tervezetnek a gyengeségét. Szent-lvány szerint ugyanis a csehszlovákiai magyaroknak és egyben Magyarországnak mások a prioritásai: a megegyezés csupán egyenlő felek között történhet, márpedig a versailles-i rendszer egyenlőtlenséget teremtett, s így a trianoni békeszerződést az egyenlő felek békéjével kell felcserélni.483 A gazdasági kiegyezés pedig csak ezt követően lehetséges. Szent-lvány szavait, amelyek alig rejtett üzenete az volt, hogy Trianon revíziója nélkül elképzelhetetlen a magyar-csehszlovák viszony rendezése, a csehszlovák sajtó heves ellenérzésekkel fogadta, s valóságos sajtókampány bontakozott ki a bejei politikus ellen, amelynek során irredentának kiáltották ki őt. Hogy a trianoni határok megváltozását elkerülhetetlennek látta, azt a prágai nemzetgyűlés 1933 tavaszán lezajlott külpolitikai vitájában is világossá tette. Magát a vitát Edvard Beneš külügyminiszter 1933. április 25-én elmondott expozéja nyitotta meg,484 amelyben a cseh politikus elsősorban a négyhatalmi paktum tervezetére485 és Mussolini különböző nyilatkozataira reagálva a versailles-i határok megváltoztathatatlanságáról beszélt. Eközben kifejtette azt, hogy Csehszlovákia sohasem egyezne bele a trianoni határok megváltozásába, s bármiféle erre irányuló szándékkal szemben fegyverrel is kész megvédeni magát. Beszédében olyan jövőképet vázolt fel, amely huzamosan Versailles szellemiségére épül majd, s amelyben a régió legfontosabb tényezőjét a kisantant fogja játszani, benne az 1960-as évekre 20 milliós országgá duzzadt (ebből 14 milliónyi „csehszlovák” népesség) Csehszlovákiával. Szent-lvány két nappal későbbi felszólalásában reagált Beneš beszédére, s a képviselőház csehszlovák többségének meglehetősen ideges reakcióját kiváltva egyebek között arról beszélt, hogy míg a csehszlovák külügyminiszter korábban nem is volt hajlandó a határrevízióról beszélni, immár „felhagyott a revízió kérdésének a negligálásával, és miután megakadályozni a tárgyalást nem tudja, beleilleszkedik, és hiába a csehszlovák parlament tiltakozása és felszólalása, én már látom a külügyminiszter urat a nemzetközi fórumok előtt, amikor aláírja a békeszerződések revíziójára vonatkozó megállapodást, és 162
