Simont Attila - Tóth László: Kis lépések nagy politikusa. Szent-Ivány József, a politikus é művelődésszervez (Somorja, 2016)
I. Előszó. Szent-Ivány József helye a szlovákiai magyar emlékezetben
Személyében így egyszerre volt jelen a politikai eszközök megújításának az igénye és az elvekhez való ragaszkodás kötelessége. Szent-lvány József ugyanis - családi hagyományainál fogva is - a 19. század második felében a magyar politikai elit közgondolkodásában meghatározó nemzeti szabadelvűség híve volt és maradt közéleti pályáján szinte végig. Annak a gondolkodásnak, amelyben a központi elemet a haza és a szabadság fogalma jelentette, amely fogalmak az ő pályáját is végigkísérték. A szabadelvű gondolatnak köszönhetően vált nyitottá a szlovenszkói magyar társadalom különböző rétegeiből (akár a falusi gazdatársadalom vagy a városi polgárság felől) érkező impulzusok előtt, s az tette őt a felvidéki magyar társadalom felekezetre és társadalmi osztályokra való tekintet nélküli összefogásának a legerőteljesebb szorgalmazójává. De szabadelvűségének köszönhető az is, hogy miközben képes volt értékelni a csehszlovák demokrácia intézkedéseit, a csehszlovák nemzetállami elképzelések legelszántabb bírálójaként lépett fel. Mint ahogy pályafutása során végig kibékíthetetlen ellenfele volt a bolsevik baloldalnak és internacionalizmusának, de a konzervatív katolikus mozgalmak némelyikében jelenlévő kirekesztő attitűdnek is. A felvidéki magyar társadalmat sokként érő és sokakat menekülésre késztető államfordulatot követően talán az első közéleti személyiség volt, aki kimondta, hogy „mindenki maradjon a helyén!” De felismerte azt is, hogy a politika feladata nem merülhet ki a tiltakozásban: „Kevesen voltunk, de elszánt magyarok, a hangunk erős volt és gyakorlati feladatunkat úgy fogtuk fel, hogy alkalmat és fórumot keressünk a tiltakozásra a rólunk és nélkülünk való döntés ellen, világosan kifejeztük, hogy Csehszlovákiát nem akartuk és nem akarjuk, a másik oldalon pedig kevéssé művelt magyar népünk tanításához fogtunk.”5 Politikusi, közösség-, egyház- és művelődésszervezői pályafutásának alig több mint két évtizede olyan utak bejárását, olyan nemzetpolitikai és gazdasági meggondolások és felismerések képviseletét tette számára lehetővé, melyek akár napjaink (kisebbség)politikusai számára is elgondolkoztatok, hasznosíthatók lehetnének. Életében, pályáján lehetetlen elválasztani és egymástól külön kezelni, értékelni a több területen párhuzamosan folyó, egymással koherens politikusi és művelődéspolitikusi, politika-, gazdaság-, közösség- és kultúraszervező tevékenységet. A két világháború közötti csehszlovákiai magyar politikának talán nincs másik, hozzá hasonlóan kimagasló személyisége, akiben a fentiek oly meghatározó súllyal lennének jelen és oly szoros egységet képviselnének, mint nála. Olyan összetett személyiségnek látjuk őt - kétségtelen hibái és esetleges tévedései, elfogultságai ellenére is-, aki elsőként és a legnagyobb határozottsággal ismerte fel, hogy az újonnan létrehozott Csehszlovákiába szorult magyar népesség érdekét csak komplex módon lehet képviselni, miközben a nemzeti (kisebbségi) értékek megőrzése és továbbvitele érdekében felül kell emelkedni az ideológiai és pártszempontokon is. Ugyanez a komplexitás és teljesség jelent meg az 1920-as évek derekán általa meghirdetett - sokak részéről keményen bírált - aktivista programban, illetve annak kudarca után, az 1930-as évek első felében a „nemzeti radikalizmus” (másutt „kisebbségi radikalizmus”) célkitűzé-10
