Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
Német szón voltam Hidason...461 Bieber (sz.1927) arról tájékoztatott, hogy 1937-ben és 1938-ban nyolc-nyolc hétig a nyári szünetben Dunaivánkán volt szlovák szón. A dunahidasi németek egyébként elsősorban Ivánkára és Pozsonyszőlősbe küldték gyermekeiket szlovák szóra. A misérdi evangélikus németek viszont Karl Schwarz (sz. 1913) tudósítása alapján elsősorban Csataj és Berezó szlovákjaival tartottak fönn cseregyerek-kapcsolatokat. Elisabeth Schwarz-Denk egy nyomtatásban is megjelent írásában elevenítette föl cseregyerekélményeit. Cikkében elmondja, hogy édesanyja, nagybátyja kitűnően beszélték a német mellett a magyart és a szlovákot is. Épp ezért nagy súlyt fektettek arra, hogy a gyerekek is elsajátítsák a környezetükben élő népek nyelvét. Őt és testvérét is ugyanahhoz a csataji evangélikus szlovák családhoz küldték egy iskolaévre cserébe, amelynél néhány évtizeddel korábban nagybátyja is megtanulta a szlovák nyelvet. A csatajiakkal a kapcsolatot Németországba való elűzésük után, a legutóbbi időkig is fenntartották (Schwarz- Denk 1993). A csöllei származású Johann Hinterschuster (sz. 1928) viszont arról beszélt, hogy gyermekkorában két szünidőt is egy-egy vajnori szlovák családnál töltött, miközben azok gyermeke az ő szüleinél tanult Csöllén németül. Hasonló adatokat közöl Danter Izabella a mátyusföldi Nagyfödémes és Pozsonyszentgyörgy viszonylatában. Itt a magyar gyerekek a szlovák gimnáziumot látogatták, s közben a városban németül is megtanultak. Arra is vannak adataink, hogy a Pozsony megyei madiak a település határában bőven termő sással kereskedtek a Pozsony környéki német települések lakóival, miközben ismeretségek is szövődtek és cseregyerek-kapcsolatok is kialakultak. A Galánta melletti Taksony evangélikus magyar lakossága a récsei német evangélikusokkal tartott ilyen kapcsolatot, a magyar római katolikus vallásúak pedig a szintén récsei szlovák katolikusokkal. Ezekből később aztán rokoni kapcsolatok is kialakultak. A Szenchez közeli Boldogfán lakó Szabó Lajos (sz. 1918) elmondta, hogy Szencen az ő fiatal korában is nagy, országos vásárokat tartottak, ahol „bábeli nyelvzavar uralkodott”. Németül, szlovákul, csehül, magyarul beszéltek, s aki ott valamit el akart érni, annak illett ezeknek a nyelveknek mindegyikét beszélni. Mivel - ahogy azt Fényes Elek fentebb idézet soraiból láthattuk - a környék népe erősen berendezkedett e vásárok nyújtotta árucsere-lehetőségekre, igyekezett a szükséges nyelvtudást is elérni. A környéken ezért jószerével háromnyelvűség uralkodott, amely nem kis mértékben éppen a virágzó cseregyerekrendszernek volt köszönhető. Adatközlőnk szüleinek az életében, de még az ő gyermekkorában is működött ez a rendszer. Német szóra elsősorban a Pozsony melletti Dunahidasra küldték a boldogfai szülők gyermekeiket. Az ő gyerekkorában 5-6 esztendőn keresztül, nyaranta egy baráti német család leánya érkezett hozzájuk Modorból vendégként. A szünidő alatt (egy-másfél hónapon keresztül) a magyar nyelvet igyekezett elsajátítani. Szlovák szóra a boldogfaiak Cíferbe, Csatajba jártak (ez utóbbi helyen a húszas évek második felében az adatközlő bátyja volt cseregyerekként). A cseregyereket a vendéglátók munkába is befogták: a fiúk a gazdaságban, a lányok pedig a konyhában segítkeztek, libát őriztek. Közben természetesen együtt játszottak a falu fiatalságával. Arról nem tud, hogy a nemzetiségi különbözőségek miatt bármilyen konfliktus is kialakult volna a gyerekek között. Sok esetben inkább az történt, hogy az egykori cseregyerekek felnőtt korukban is tartották a kapcsolatot, barátságot. Nemegyszer rokoni szálak is szövődtek e családok között éppen a cseregyerekrendszernek köszönhetően. Nyilván a szegényebb, ám ambiciózus réteg körében alakult ki az a gyakorlat, amikor szolgának szegődtek el 15-16 éves fiatalok, hogy az idegen nyelvi közegben elsajátítsák
