Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
Két part között...489 ún. vlach kolonizáció keretében Románia erdélyi részeiből érkeztek vándorló pásztorok, akik főleg a Kárpátok Morvaország és Szlovákia közti északi határterületein telepedtek meg, de kolonizációjuk a mai Szlovákia más vidékeit, még Gömört is elérte. A török után viszont egy ellenkező előjelű települési hullám figyelhető meg. Északról főleg szlovák (részben magyar) csoportok keltek útra a 18. század elején, hogy az Alföldön keressenek megélhetési lehetőséget. Ekkor jön a németek másik nagy hulláma a Kárpát-medencébe. Néhány kisebb jelentőségű népmozgást leszámítva a 20. század migrációit kell itt még megemlíteni. A második világháború után szlovákiai magyar családok százait telepítették át Magyarországra, ahonnan szlovákok érkeztek a helyükbe. Ugyanekkor mind Csehszlovákiából, mind Magyarországról szinte az összes németet kitelepítették Ausztriába és Németországba. E vázlatosan előadott migrációs hullámok résztvevőinek egy része az új környezetben nyelvet váltott, kultúrát viszont nem, vagy csak részben. Hogy ennek milyen következményei lehettek, hadd hozzak arra néhány példát. Az Alsó-lpoly mentén található néhány település (Leléd, Bajta, Helemba), amelyek a török háborúk után, a 18. században, északi szlovák megyékből települtek újra. Ezeknek a mára teljesen elmagyarosodott falvaknak (a legidősebb generáció az 1980-as évek közepe táján nem is tudott szlovákul, miközben például a lelédi öregek állították, hogy az ő nagyszüleik - tehát a 20. század elején - egymás közt még tótul beszéltek) egykori szlovák voltára legfeljebb a család- és dűlőnevek, illetve egyéb terminológiák alapján következtethet a kutató. Felvetődik a kérdés: az ezeken a településeken rögzíthető népi kultúra vajon magyar vagy szlovák? Az egykori Komárom megye Dunától északra elterülő részén található egy falucsoport, amelyre az azonos viselet a jellemző. A Martost, ímelyt, Naszvadot, Komáromszentpétert, Hetényt, Madart és Újgyallát magába záró csoportot a magyar kutatás magyar viseleti csoportként tartja számon (Fél 1942; Fél 1980, 527), holott Újgyalla egy, a török háborúk után, a 18. században az északi szlovák megyékből betelepült község, s lakossága szlovák öntudatát és nyelvét a mai napig megőrizte. A lakosság több mint 95%-a a huszadik században is szlovák, s a településen magyar család nem is él. Magyarok csak vegyes házasságok útján kerültek a faluba (Podolák 1992,45). Mindezek ellenére az említett viseletén kívül az egész falukép (építkezés, településszerkezet) azonos a környező falvakéval. A lakossága tisztán római katolikus vallású, míg a többi említett település esetében túlnyomórészt református római katolikus kisebbséggel (Komáromszentpéter, Madar, Hetény, Martos), illetve római katolikus református kisebbséggel (Naszvad, ímely). Újgyalla esetében is fölvethető tehát a kérdés: a község népi kultúrája vajon szlovák vagy netán magyar? Egyáltalán: van-e értelme az efféle kérdésfölvetésnek? Hasonló probléma figyelhető még két Abaúj-Torna megyei falu esetében is. Bodnár Mónika kutatásaiból tudjuk, hogy Tornahorváti lakossága eredendően (egy 18. századi betelepülés következtében) ruszin volt, s a 19. század közepére, nem kis mértékben nyilván a magyar környezetnek köszönhetően kétnyelvűvé, majd a 20. századra teljesen magyarrá vált. Mindössze a kultúra egyes rétegeiben (táplálkozás, szokások) lelhetőek fel „idegen", tehát a környezettől eltérő, nem magyarnak ható elemek (Bodnár 1991; Bodnár 1994). A tőle nem messze, az Áj-völgyben, a völgy legészakibb szegletében (ám úttal, kapcsolatrendszerrel csak dél felé, a magyar Ájon keresztül rendelkező) Falucska lakossága korábban szintén ruszin volt, míg mára elszlovákosodott. Vajon az ottani népi kultúra ruszin, vagy szlovák? Mivel magyarázható továbbá, hogy Tornahorváti ruszin népe magyarrá, a látszólag kizárólag magyar kapcsolatokkal rendelkező Falucska ruszin
