Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
446 Kapcsolatok, identitásaink kötelezően magyar nyelven való vezetéséről szóló rendelkezés stb. mind ezeket a magyarosító törekvéseket szolgálták (Brosz 1992, 24). Az 1907-es, Apponyi-féle iskolatörvény nyomán a térségben megszűntek a német tannyelvű elemi iskolák is, s csupán a német nyelv, valamint a hittan oktatása folyt ezentúl az elemiben anyanyelven (Hudak 1975, 8). Az első Csehszlovák Köztársaság ideje alatt a német lakosság abszolút számokban mindenütt - sok esetben az 1880-as népszámlálási eredményeket is meghaladó - létszámnövekedése tapasztalható, viszont arányszámuk sokszor teljesen a visszájára fordult. A legszembetűnőbb ez Pozsonyiigetfalu esetében, ahol az utolsó tíz esztendő alatt nagyjából ezerrel nőtt ugyan a németek száma, arányszámuk viszont - a hát és félezer betelepült szlovák miatt - a felére csökkent. Az 1941-es népszámlálás néhány adata (Duk 1981) is azt mutatja, hogy a németek száma gyakorlatilag mindenütt tovább nő (Főrév: 2.742; Dunahidas: 1.477; Dénesd: 423 stb.), ám nem lehet tudni, hogy a más nemzetiségű lakosság számának változásával az arányokban ez miként „ellensúlyozódott”. Csak összehasonlításként a németek össz-szlovákiai lélekszáma alakulásának adatai: 1910 - 198.755; 1921 - 139.000; 1930 - 148.214; 1970 - 4.760; 1980 - 2.918; 1991 - 5.629 (Kovačevičová 1995, 402). Az 1990-ben létrehozott Kárpáti Németek Szlovákiai Egylete becslése szerint a szlovákiai németek száma jelenleg 15-20 ezer körül mozog (Miklósi 1996). A Pozsony környékéről a második világháború vége felé a közelgő szovjet csapatok elől elmenekült, illetve a háború után - a beneši dekrétum alapján kollektive háborús bűnösnek nyilvánítva - kitelepített németek zöme ma Ausztriában, illetve a Német Szövetségi Köztársaságban (elsősorban Bajorországban és Baden-Württenbergben) él. Utóbbi területén mintegy 80 ezer fő. Jelenleg Pozsony környékének németsége (beleértve a Kis-Kárpátok lejtőin elhelyezkedő falvak népét, sőt a Nyitra környéki szórványokat is) becsléssel alig haladja meg a másfél ezret (Kp 1996/1, 4). A forrásanyag Dolgozatom forrásanyagául (a visszaérkezett, kitöltött kérdőívek és az elkészített interjúk2 eredményein túlmenően) gyakorlatilag szinte kizárólag a háború után, a Német Szövetségi Köztársaságban (illetve kisebb mértékben Ausztriában) megjelent sajtótermékek szolgáltak. Ezekből igyekeztem kiszűrni a történeti szakirodalom körébe vágó elemzések, értékelések szolgáltatta adatokat, bár ez - az átmeneti formák miatt - nyilván nem 2 A tanulmányhoz a következő személyekkel készítettem interjúkat, illetve töltöttek ki kérdőíveket, küldtek levélben információkat (a zárójelben szereplő településnevek szlovákiai származási helyükre, illetve jelenlegi lakhelyükre vonatkoznak): Deters, Theodor, sz. 1920 (Csermend - Pozsony - Ellwangen); Hinterschuster, Johann, sz. 1928 (Csölle - Börtlingen); Hofmann, Margaret, sz. 1921 (Pozsony - Vilshofen); Liedl, Georg, sz. 1923 (Dénesd - Esslingen); Nittmann, Wilhelm, sz. 1925 (Pozsony - München); Radermacher, Agathe, sz. 1934 (Diószeg - Langdorf); Schuster, Leopold, sz. 1908 (Pozsony - Pappenheim); Schwarz, Karl, sz. 1913 (Főrév - Traunstein); Steinacker, Ruprecht, sz. 1914 (Levél/Moson m. - Pozsony - Freilassing); Vieweg, Fritz, sz. 1921 (Pozsony - Stuttgart); Weintrager, Hans, sz. 1922 (Diószeg - Gratenau). Segítségüket ezúton is köszönöm!
