Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
4. Kapcsolatok, identitásaink
438 Kapcsolatok, identitásaink például több mint harminc tavat írtak össze! (A Tónak elosztása az 1789-dik esztendőben címen e tavak megnevezései is reánk maradtak, mint például Hollómillér, Heczer nagytó, Mélynagytó, Alsónagytó, Szabószigeti nagytó, Kígyósmillér, Jánosmillér, Kőmillér stb.). Az István bácsi naptára című népszerű kalendáriumban 1857-ben az alábbiakat olvashatta az olvasó Guta mezővárossal kapcsolatban: Ingoványos hely, hol bejárhatatlan nád és káka tenyészik, nádfarkasok és vidrák fészke. Szántóföld itt kevés van, csak rétség. Határában száraz évben sok széna terem, mellyel egész felső Csallóközt ellátják. Esős időben tenger az egész vidék, azért a gútaiakra nincs nagyobb átok, midőn azt mondják nekik „a szárcsa verje fel magát templomotok előtt". Erdélyi Pál Jókai Mór életútját bemutató szép munkájában érzékletesen jellemzi a szülőváros, Komárom és annak környéke természetföldrajzi sajátosságait is a nagy író gyermekkorában: Régi térképeink Csallóközt kék (vizet jelentő) vonalakkal és foltokkal szövik át. A két Dunából táplált folyások, számtalan érben vesznek el s az amúgy is mélyföld csak itt-ott dombosodik ki az átitatott talajból. Vak semlyékesek, szélesen lapuló tavak, alulról fakadó tocsogók, kisebb-nagyobb kopolyák, sekély tisztásokból alakul ez a magyar ezertó országa. A mélyföldön álló vizeket sűrű miiérek kötik össze s a kiemelkedő partok mellett torlódó folyásokban tűnnek elé és belőlük másutt kiszakadva új vízjárásokat okoznak. A morotvák alatt megsüremlett víz új medret váj magának vagy sarkantyútól törve más irányba csap. A buckák völgyeiben örvénylő tószemek alakulnak, mintegy különálló tavacskák, melyek azonban alsó fakadással a többivel mégis összetartoznak. A vizek melléke nádas, kákás, dzsindzsás zsombék vagy rét, egyformán csalóka akkor is, ha víz alatt áll, akkor is, ha nem látni rajta vizet. A káka és a nádszigetek lába vízben áll, a zsombék víz fölött lebeg s látható vagy a növényzet alatt megbújó kopolyták messzire terjedve buja, zöld szőnyeget mutatnak. Körös-körül gazdag növényzet és tölgy-, szil-, topolya-, fűz- és égerfa erdők között tiszafa csoportok is láthatók. Tavaszi jegesár, nyárvégi zöldár idején az egész határ víz alá kerül s a vizeket levezető árkok partján szűkölve remél a farkas. Ez a terület még nem szany, de nem is szárazföld. Titokzatos és érdekes, csalóka és veszedelmes s csak a benne élő csíkász, pákász és halász nép tud rajta eligazodni. Emberei kivételesen edzettek és igénytelenek, flórája és faunája rendkívül gazdag, élete zárkózott s fölötte száz meg száz különös esemény játszódik le, amely nótában és mesében él tovább. A csúfol kodás ide talál, a bennszülöttet azzal ugrasztja, hogy kezén és lábán úszóhártyával született, kukkónak nevezi, a kecskebéka hangját utánzó szóval. A falvak dombra épülnek s a menyasszony móringleveléből nem hiányozhat a ladik... Még hosszasan folytathatnám a táj jellemzését szebbnél-szebb idézetekkel, ám most nézzük inkább először dióhéjban, mi mindent kínált az ott lakóknak ez a vízjárta terület, majd azt veszem szemügyre, hogy milyen terményeket-termékeket szállítottak a vizek hátán messze földre. Végezetül, kissé részletesebben, a tutajosokat mutatom be. A rendkívül sok álló- és folyóvíz elsősorban természetesen a halászatnak kedvezett. A térséget bemutató íróink sosem felejtik el hangsúlyozni a vizek bámulatos halbőségét. Oláh Miklós már 1536-ban is említi a gútai vizafogókat, de számtalan más példát is idézhetnék. A komáromi halászattal maga Herman Ottó is foglalkozott a helyszínen végezve kutatásokat, s nagy halászati összefoglalásában külön fejezetet szentelt e város híres halászélete bemutatásának. Alapy Gyula néhány évtizeddel később egy összefog-
