Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
426 Elődök, intézmények, mesterek Mivel a következőkben „elrettentő” példaként felhozandó írások szerzőinek jó szándékában nincs okom kételkedni, s megbántani sem szeretném őket, ezért nevesítetlenül, sőt a bibliográfiai koordinátáik megadása nélkül említem őket. Végső soron, ha nem is korlátlan mértékben, de mégiscsak viszonylag nagy számban gyarapítható, bizony, sajna, általánosítható példák ezek. Egy zoborvidéki magyar szöveges folklórgyűjtemény összeállítója az egyik mondatípusról nem is olyan régen elcsodálkozva állapította meg, hogy az egész magyar nyelvterületen csak és kizárólag Nyitra környékén ismeretes. Az előfordulás ezen „elszigeteltségére” szerzőnk nem talált magyarázatot. Viszont még kérdésként sem vetődött föl benne (legalábbis ennek könyvében semmilyen tanújelét nem adta), hogy esetleg a környező szlovák falvak szöveges folklóranyagával kellene kutatási eredményeit összevetnie. Azokkal lehet, hogy mutatna hasonlóságot. Ehhez persze ismerni kellene ezt a szlovák anyagot is. Az utóbbi hónapokban kettő, szintén a Zoborvidék „magyar” hiedelemalakjairól írott tanulmány került a kezembe. Itt is hasonló „rezervátum-szemlélettel" van dolgunk: az még hagyján, hogy a dolgozatok úgy kezelik a kutatott településeket, mintha azok homogén magyar lakosságúak lennének, a környező szlovák falvaktól meg legalábbis egy berlini fal választaná el őket, de még az írások végén felvetett, jövőben elvégzendő feladatok sorában sem látták indokoltnak figyelmeztetni az interetnikus kapcsolatok kutatásának fontosságára. A közelmúltban lektoráltam egy kéziratot, amely Ipoly menti legények két világháború közötti katonakönyveit adja közre. A lektorálás során csak a szerző által legépelt, magyar nyelvű verseket, dalokat láttam. Már a kötet megjelenése után kerültek a kezembe a szóban forgó katonakönyvek fénymásolatai. S ezekből legnagyobb meghökkenésemre kiderült, hogy a magyar többségű bejegyzések mellett szlovák és cseh nyelvű emlékversek, rigmusok is szerepelnek e gyűjteményekben. Mivel a kötet szerzője magyar, s a magyar „népi kultúra értékeinek a mentése" volt nyilvánvaló célja, a más nyelvű szövegeket jóhiszeműen (gondolván: ezek nem a magyar népi kultúra részei) nemes egyszerűséggel kihagyta a publikációból... Az elmúlt években nagy sikerrel „tájolt” a szlovákiai magyar tájak jellegzetes (vagy annak vélt) viseletéibe öltöztetett babák kiállítása. A rendezvénysorozatot kísérő élénk sajtóvisszhang alig néhány kivételt leszámítva, „felvidéki népviseleti babák" kiállításáról adott hírt. E cikkek, híradások íróiban tehát fel sem vetődött, hogy a „Felvidék” (már ha egyáltalán pontosan körvonalazható ez a térség, amit kötve hiszek) multietnikus régió, s nem csak magyarok lakják, amint ezek a sajtótermékek sugallták. Egy, a közelmúltban megjelent néprajzi „fa lu monográfia” recenzense ismertetése végén felveti, hogy „a könyv egyes fejezetei - kellő szelektálással - a valaha elkészülő felvidéki néprajzi tankönyv értékes elemeit alkothatják”. Ebben az esetben is példaértékű, hogy a cikkíró „felvidéki” alatt természetesen magyart ért, mintha a „Felvidéken” más etnikum nem is élt volna, illetve élne a magyar mellett. Bizony jó ötlet: kellene egy „felvidéki néprajzi tankönyv”, amely azonban egymás mellett mutatná meg a magyar, a szlovák, a cigány, a zsidó, a német, a ruszin és így tovább népi kultúrát. Tekintsük ezt akár egy újabb kihívásnak! Állítsunk össze egy olyan (tan)könyvet, amely Szlovákia 21. századi etnikumai népi kultúráit mutatja be: azonosságaikban és különbözőségeikben egyaránt. Annak idején, amikor lulian Grozescu román irodalmár plagizálással vádolta meg Kriza Jánost a Vadrózsák című népköltési gyűjteménye néhány balladája kapcsán (hogy tudniillik azokat Kriza vagy munkatársai románból fordították volna), az erdélyi magyar
