Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
3. 50. Bezárkózás a nemzeti hagyományba avagy Lesz-e szemléletváltás a szlovákiai magyar néprajzban? Fejtegetésem főcímét Komoróczy Géza okos könyvétől (Komoróczy 1995) kölcsönöztem, s habár az látszólag (!) legfeljebb kevés kapcsolatban áll az alább elmondandóakkal, talán - s remélhetőleg, ez azért majd kiderül - a cím mégsem volt teljesen öncélú. Gabriela Kiliánová egy, néhány esztendeje megjelent írásában (Kiliánová 2000) a 19. század egyik szlovák folklórgyűjtője hagyatékának rendszerezése közben fölvetődött gondolatait osztja meg az olvasóval. František Šujanský (1832-1907), római katolikus pap, aki egész habitusában, tevékenységében például a mi Majer Istvánunkra is emlékeztet (Liszka 2002, 134-135), folklórgyűjtéseket is végzett, elsősorban az északnyugat-szlovákiai szülőfalujában, Rajecban és környékén, valamint a későbbi, közép-szlovákiai működési helyein. Kiliánovának feltűnt, hogy a Šujanský által feljegyzett prózai népköltészeti anyagban, de akár a népdalokban, közmondásokban ne fordultak volna elő a más, a szlovákkal együtt élő népekre (magyarokra, németekre, zsidókra, cigányokra stb.) vonatkozó utalások, esetleg más nyelvű betoldások, holott „Šujanský Szlovákia területén gyűjtött, amely abban az időben multietnikus és multikulturális volt”. Most - miközben jótékony szembehunyással elnézzük azt az anakronizmust, miszerint „Szlovákia területén gyűjthetett volna”, tudván, hogy a helyes és történetileg korrekt meghatározás a „mai Szlovákia területe" lenne - egyet kell érteni a megállapítással, hozzátéve: ez a terület ma is multietnikus, s talán multikulturális is (utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, de hát ez egyebek között distancia kérdése is). Még az 1980-as években, Kiszucában végzett terepmunkája során - folytatja Kiliánová - saját maga bőségesen tudott ilyen, más etnikumokkal összefüggésbe hozható szövegeket feljegyezni. Nyilvánvaló tehát, hogy Šujanský az ilyen jellegű szövegeket vagy föl sem jegyezte, illetve ha mégis, a publikációi előkészítése során selejtezte ki őket. Kiliánová végkövetkeztetése: „a nemzeti kultúra konstrukciójáról lenne szó, amely egy aránylag zárt rendszer, s amely egyszersmind rögzíti is a magunkfajta és az idegenek közti határokat? A fentiek szellemében a szövegek gyűjtője, összeállítója és kiadója tudatosan a miéinktől gyűjtött s talán a miéinkről szóló elbeszélésekre összpontosít. Ez a hozzáállás a továbbiakban a másoknak (akár mint szubjektumnak, akár mint objektumnak) a 19-20. század fordulója körüli élő folklórtradíciójáról megkonstruált képből való kihagyásában, kitörlésében is megnyilvánulhat.” Meggyőződésem - zárja fejtegetéseit -, hogy a nemzeti koncepciók ma is gyakran befolyásolják a folklórgyűjtéseket. Rendkívül fontosnak tartom Kiliánovának ezt a rövid eszmefuttatását, hiszen a 21. század küszöbén végre itt és most (!) szembenéz és szakít a néprajz nemzeti keretek közé bezárkózó 19. századi terhes örökségével. Mi a helyzet viszont, ha szétnézünk saját házunk táján? A szlovákiai magyar néprajz vajon milyen mértékben nézett szembe e 19. századi örökséggel? Megpróbált-e már egyáltalán szembenézni vele?
