Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
Újabb szempontok és közelítések...415 (legfeljebb sejtéseink) arról, mennyiben változtak a Magyarországhoz visszakerült lakosság életkörülményei, mindennapjai. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezekben az időkben intézményesített gazdaképzés folyt, országszerte épültek az ONCSA-házak stb. Arról is van tudomásunk, hogy ebben az időben is sor került bizonyos belső telepítésekre: szegény sorsú, sokgyermekes magyar családokat igyekeztek megnyerni (több-kevesebb sikerrel), hogy a magyar-szlovák nyelvhatár közelében megtelepedve az ottani nemzetiségi statisztikát „javítsák”. Ezeknek a tényeknek a néprajzi vizsgálata szintén várat magára, pedig nyilvánvalóan nem maradtak hatás nélkül a populáris kultúra alakulására sem. A második világháború befejezése és az azt követő „hontalanság évei” meghatározó jelentőséggel bírnak a szlovákiai magyarság életében, így ezen belül a populáris kultúra alakulásában is. A csehországi deportálás, valamint lakosságcsere következményei, élményei egyrészt lecsapódtak a folklórban is (újabban egy sor olyan publikáció látott napvilágot, amely az ilyen visszaemlékezéseknek, személyes történelmeknek adott teret), ám valószínűleg ennél is fontosabbak azok a tapasztalatok, amelyek felderítése még hosszú-hosszú évek kutatásainak tárgya kell, hogy legyen. Az őshonos magyar lakosság közé települt magyarországi szlovákok, s a két nép kapcsolatának a kérdései még szintén további, konkrét településekre lebontott kutatásokat igényelnek. Csak egy példa, amely a Magyarországról áttelepült szlovákok és a helyi magyar lakosság kulturális kapcsolataira vonatkozik: A Mátra vidéki Kisnánáról több mint harminc szlovák család települt a Komárom megyei Kürtre. A kisnánaiak hagyományos női teherhordó eszköze a hátikosár (hátyik) volt, míg a kürti asszonyok hagyományosan batyuzó lepedővel cipekedtek. A betelepültek Kürtön is a hátikosarat használták egy ideig, egy idős férfi helyben is készített még ilyen teherhordó eszközöket (még néhány tősgyökeres kürti magyar asszony számára is), ám a kisnánai szlovákok egy idő után (nagyjából a hatvanas évek közepe táján) áttértek a batyuzásra. Adatközlőim úgy vallottak, hogy a batyuzó lepedő praktikusabb, mivel nem nyomja annyira a vállat és az ember ruháját sem szaggatja ki hátul. így mára a batyuzó lepedő teljesen kiszorította a hátikosarat, melynek néhány megmaradt példánya a padlásokon szolgál tárolóedényként tovább. E jelenség magyarázatára szintén több lehetőség kínálkozik: 1. meghalt az idős ember, aki még Kisnánáról a betelepültekkel érkezve értett a kosárfonáshoz; 2. a környéken nem volt megfelelő mennyiségű és minőségű faanyag a hátikosarak készítéséhez; 3. a betelepültek a batyuzás átvételével is ösztönösen alkalmazkodtak az őshonos többség kultúrájához (lásd részletesebben: Liszka 1992a, 55-56). Néhány további példa a második világháború után az életmódban, mindennapi kultúrában, mentalitásban(?) bekövetkezett változásokra: Nyilvánvaló, hogy a korábbi, magángazdaságokon alapuló gazdálkodási rendszert alapjaiban borította föl az 1948-ik évi kommunista hatalomátvétel, majd az azt követő szövetkezetesítés. Korábban a társas munkáknak igen fontos szerepük volt egy-egy faluközösség életében. A magángazdaságok megszűnésével ezek lehetőségei is a minimálisra csökkentek, és (szőlőtermesztő vidékeken) jószerével a szüretre korlátozódtak, illetve a hatvanas-hetvenes évektől a házépítés során realizálódtak. Szabó László Alsó- Garam menti kutatásai során szépen felderítette, hogy a korábbi mezőgazdasági társas munkák szerepét mint vette át a térség falvaiban a házépítés: „A kollektivizálás vetett véget a társas munkáknak, amely a falu egyik legjelentékenyebb munkaszervezeti formája volt, s a nagycsaládok felbomlása után rokoni kapcsolatok alapján szerveződött
