Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
414 Elődök, intézmények, mesterek legű kulturális jelenségek kialakulását annak idején éppúgy különféle „idegen" hatások is segítették, mint az újabban, szemünk előtt lejátszódókat. Csak egy példa: a napjainkban futótűzként terjedő Valentin-napi szokások ellen divatos berzenkedni, mondván, hogy ez az angolszász szokás idegen népünktől, s csupán a nyugati (= külföldi, idegen) propaganda hatására nyer térségünkben is teret. Ez igaz, ám arról megfeledkeznek az ellenzői, hogy a karácsonyfa-állítás szokása, vagy a húsvéti nyúl hozta tojás hiedelme ugyancsak német eredetű, s nagyon is szépen illeszkedik népünk szokásvilágába. A sort szinte vég nélkül folytathatnám. A továbbiakban az elmúlt nyolcvan esztendő adminisztrációs-politikai változásainak a szerepét, azok hatásfokát kísérlem meg jelezni a populáris kultúrán belül, pontosabban ezeknek a kérdéseknek a vizsgálatához igyekszem fogódzókat nyújtani. Az természetesen egyértelmű, hogy ezeknek a társadalmi-politikai-adminisztratív változásoknak a hatása nem mérhető azonnal a populáris kultúrán, ám az is biztos, hogy ezek a hatások - még ha a kultúrán belül nem jelentenek is olyan nagy törést, hogy új korszakról, periódusról beszélhessünk - finom kutatási módszerekkel, türelemmel mérhetőek. Nyilvánvaló, hogy nem azonnali hatállyal, s az is valószínű, hogy nem gyökeresen, de a polgári demokratikus első Csehszlovák Köztársaság intézményrendszere (a hivatalok, az iskolarendszer, a katonaság stb.) hatással volt az odakerült szlovákiai magyarság populáris kultúrájára is. Igen tanulságosak azok a visszaemlékezések, amelyek a két világháború közötti „szlovenszkói magyar” értelmiségi fiatalok korabeli mentalitására vonatkoznak. Balogh Edgár és társai rendre elmondják, hogy óriási szakadék alakult ki közöttük, mára csehszlovák iskolarendszerben fölnevelkedett fiatalok és az „apák nemzedéke” között. Nehezen adatolható, de hosszabb távon a magyar lakosság viselkedéskultúráját, ízlésvilágát ugyanígy befolyásolhatták ezek és az alábbi tényezők is. A megváltozott piaci viszonyok, körzetek, a csehszlovák ipar árucikkei (pl. Baía-cipők) nem maradtak hatás nélkül a magyarföldművesek gazdálkodására, viseletére, lakáskultúrájára sem. A katonai szolgálat hatásai még a hagyományos táplálkozásban is módosulásokat eredményeztek, bár nyilvánvaló, hogy ebben szerepet játszottak a vendéglők, kereskedők stb. is. Az élesztővel keltett főtt tészták a szlovákiai magyarok népi táplálkozásában gyakorlatilag 1918 után, katonaviselt férfiak közvetítésével bukkannak föl (Pozsony környékén szórványosan talán korábban is). A karfiol ismerete, illetve annak rántott karfiolként való elkészítése szintén a cseh laktanyákat megjárt katonaviselt férfiak hozományának tekinthető, igazi elterjedése azonban csak a hatvanas-hetvenes évekre tehető. Az uradalmi birtokok hatásáról a környező parasztság gazdálkodásában vannak már bizonyos ismereteink. Az 1919 tavaszán meghirdetett csehszlovák földtörvény értelmében főleg a magyar tulajdonú nagybirtokok jelentős hányada felosztásra került, s ide telepített cseh és morva kolonisták között osztódott szét. Hogy ezek az idegen nyelvű és kultúrájú telepesek milyen hatással voltak a környező magyar parasztság kultúrájára, illetve hogy rájuk milyen hatással volta környezet tradicionális kultúrája, arról még csak sejtéseink vannak. Az 1938-as határmódosulások nyomán egy sor „anyaországi” néprajzkutató jelent mega visszacsatolt területeken, hogy az addig elhanyagolt szlovákiai magyar tájak „népi kultúráját”, elsősorban persze annak archaizmusaitfelgyűjtse. Tudomásom szerint arra nem figyeltek oda, hogy ennek a „népi kultúrának” az alakulására volt-e, s ha igen, akkor milyen hatással a két évtizedes csehszlovák fennhatóság. Ugyanígy nincsenek adataink
