Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
3. 36. Népköltészeti kutatásaink bölcsőjénél A magyar népköltészeti kutatások kezdetei a pozsonyi Magyar Hírmondó 1782. évi januári számáig nyúlnak vissza A Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete kiállítóhelyiségeiben 1999. április 20-án Ráth Mátyás és a Magyar Hírmondó címen nyílik egy összefoglaló tárlat. A Pozsonyban megjelent Magyar Hírmondó nem csak azért érdekes számunkra, mivel az első magyar nyelvű újságról van szó, hanem azért is, mivel egyszersmind a magyar népköltészeti kutatások első felhívása is e lap hasábjain jelent meg 1782. január 16-án. Tudva vagyon, minémü nagy szorgalmatossággal gyűjtögetik az Ánglusok és a Francziák, nem tsak az önnön magok eleiknek régi verseiket s énekjeiket, hanem a távoiy lakozó népekéit is. Az Olaszoknak hasonló igyekezetek nem kevésbé esméretes. Hát a Németeket avagy szükség-é elő-hoznom? holott mindenek, valakik ezeknek nevezetessebb könyveiket olvasták, gyakorta észre vehették, minémü nagy betsbenn légyenek nálok a régi Német históriás, mesés s több afféle énekek. Ki nem tudja, mint kapnak ők a köz népnek szájábann forogni szokott régi versekenn, menyeknek Volkslieder a nevezetek? Ezeket pedig leg-inkább attól az időtől fogva kezdették elő-keresni s haszonra fordítani, miólta az ő saját nyelveket, s azonn az ékes tudományokat láttatoson gyakorolják... Olvashatta a nagyérdemű a Magyar Hírmondó 1782-dik esztendőbenn, Boldog-Aszszony havának 16dik napjánn, szerdánn költ 5dik Levelében. A fölhívást intéző személy a Hírmondó lapjain szerényen a háttérben maradt, így gyakorlatilag Ráth Mátyás (1749-1810) érdemének tudható be a közlemény közzététele. Csupán a későbbi kutatások derítették ki, hogy a „Bétsben élő Magyar Hazafi”, aki „Régi és Új Elegyes Vers Gyűjteményt” szándékozik kiadni, nem más, mint a neves nyelvész, Révai Miklós (1750-1807). A kor sajátossága volt, hogy az ébredező nemzeti öntudat azonosította a régit a népivel és a nemzetivel. Nem volt ez másként a neves előkép, Johann Gottfried Herder (akitől egyébként a „népdal” = „Volkslied” kifejezés is származik) esetében sem, aki a maga gyűjteményének első két kötetét 1778/1779-ben még csak egyszerűen „népdalokénak nevezte, s csak később, 1807-ben adta méltán híres gyűjteményének a „Népek hangjai a dalaikban” (Stimmen der Völker in Liedern) címet. Térjünk azonban vissza a pozsonyi Magyar Hírmondó fölhívására! Arra nincsenek bizonyítékaink, hogy nyomán valaki is szorgos népköltészeti gyűjtőtevékenységbe fogott volna, ám valahol mégis ez a momentum jelzi a magyar népköltési (sőt, tágabb értelemben, a néprajzi) érdeklődés kezdeteit. Az a Révai Miklós, aki a fentebb idézett felhívás mögött rejtezkedett, később Esztergomban többek között a csábi születésű Szeder Fábiánt is tanította, aki így emlékezik vissza tanítómesterére: 1797-ben ama nagy Révai volt Esztergámban 5-dik Iskolabeli Tanítóm. Ő a’ deák nyelv mellett a’ magyart is mód nélkül sürgette, és vélünk Iskolán kívül magyarul beszélett. Én
