Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
3. Elődök, intézmények
360 Elődök, intézmények, mesterek minden igyekezetem mellett sem lehettem még akkor képes egészen elnyomnom a ’ Palócz szóejtést, a ’ miért is a ’ tudós figyelemmel tartott, 's le is írt sok szavat, és szóejtést utánam, és gyakorta intett, hogy becsben tartsam a’ Palócz magyarságot; mert sok elrejtett kincse van benne anyai nyelvünknek. így aztán Szeder Fábián lett az, aki a kor legjelentősebb tudományos folyóirata, a Tudományos Gyűjtemény 1817-es felhívására reagálva megírta a palócok ismertetését, ami mind a mai napig a leíró magyar néprajz első, s egyben egyik legszebb gyöngyszeme. De térjünk vissza még a felhívásban megfogalmazott európai tendenciákhoz, s azok magyarországi lecsapódásaihoz. A felhívást követő két évszázad során felemás helyzet alakult ki: a népköltészeti alkotások a nemzetté válás folyamatában rendkívül fontos szerepet játszottak, s a köztudatban a mai napiga nemzeti kultúra (nemcsak a magyar, hanem a szlovák, a német, a román stb. nemzet kultúrájának is) egyik alappillérét képezik. Emellett a vele foglalkozó tudományág, a folklorisztika az egyik legnemzetközibb tudományok egyike, s már régesrég bebizonyította, hogy a népköltészetnek vannak ugyan nemzeti vetületei, ám alapvetően az egyes népköltészeti alkotások mégiscsak nemzetköziek. Legyen itt elég a híres-hírhedt, Arany János találó kifejezésével élve, Vadrózsa-pörre hivatkozni, aminek lényege, hogy Kriza János székely népköltési gyűjteménye, a Vadrózsák megjelenése (1863) után egy román filológus, lulian Grozescu plágiummal vádolta meg a székelyföldi gyűjtőt. Grozescu ugyanis úgy vélte, hogy a szóban forgó gyűjteményben egyebek között a Kőműves Kelemenné balladája egy ősi román ballada magyarra fordítása csupán. Elkeseredett tudományos perpatvar kerekedett ebből, aminek egyik eredménye az lett, hogy mindkét nép néprajzgyűjtői szorgos kutatásba kezdtek, igazukat bizonyítandó... Mára már tudjuk, hogy a falba épített feleség motívuma szinte az összes európai nép népköltészetében megtalálható, sőt elterjedése egész a Kaukázusig nyúlik. Példákat a népköltészet nemzetköziességére vég nélkül sorolhatnék. Ezek után joggal fölvethető a kérdés: vajon milyen szerepet játszhat ma a népköltészet (tágabban értelmezve: a népi kultúra) a magyar nemzeti kultúrában? Nem hinném, hogy a népi kultúrát nemzeti művelődésünk legfontosabb alappillérévé kéne tennünk, hiszen a magyar kultúra annyi, a népi kultúrától független értéket hozott létre, hogy ezek kirekesztése a nemzeti kultúrából felelőtlenség és bűn lenne. Meg aztán nem is lehet. Viszont a népi kultúra (a táncházmozgalomtól és a nemezelő táboroktól függetlenül) olyannyira szervesen van benne kultúránkban, hogy létjogosultságát tagadni badarság lenne. Gondoljunk csak Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjére, vagy Nagy László és Kányádi Sándor költészetére! Ahhoz, hogy ezek a művek megszülethessenek, hogy kibontakozhasson a táncházmozgalom, szükség volt az olyan előzményekre, mint Révai Miklós fölhívása Ráth Mátyás pozsonyi Magyar Hírmondójában. (1999)
