Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
32 Néphit, népszokás, népi vallásosság 1. Először a szobor- és képtisztelet azon formáihoz hozok példákat, amikor a képben, szoborban valóban azt a szentet látják, akit tisztelnek benne, s úgy is viselkednek vele kapcsolatban, mint élő személlyel: szükség esetén jutalmazzák és büntetik. Limbacher Gábor idézett munkáiban a szoborszemlélet mély vallási megnyilvánulásait mutatja be. Az általam elősorolandó példák - ha úgy tetszik - talán még archaikusabbak, hiszen zömükben olyan eseteket szemléltetnek, amikor nemcsak a hivatalos egyházi előírásokkal, de még magának a népi vallásosságnak a belső törvényeivel szemben is elkövetett, ám az archaikus képszemléletben gyökerező cselekedeteknek lehetünk szemtanúi. Egy részük közismert, de talán ilyen összefüggésben még nem foglalkoztak velük. Hogy a szobrokban az általuk ábrázolt élő megtestesültségét látták, bizonyítja egyrészt az, hogy nemcsak az egész magyar, de az általam ismert szlovák, cseh vagy német nyelvterületen (és joggal feltételezhetően másutt is) a helybéliek mindig becézték az ábrázolt szentet, Vendelke, Vendelko, Urbánka, Urbanko, Jánoska, Hansi, Máriácska, Floriánko stb. nevekkel illetve az adott szobrot. Magyar vonatkozásban talán a legközismertebbek a Szent Orbán napjához kapcsolódó, a hivatalos egyházi liturgiától idegen, népi vallásos képzetek, cselekmények (vö. Csefkó 1931). Ezt gúnyolja ki a protestáns Komáromi Csipkés György a Kolozsvárott 1671-ben megjelent, a Pápistaság újságja... című művében: Orbán Pápa napja, melly tartatik 25 Maji, s' innepeltetik néhol az oe fa-képének [...] pompás hordoztatása által is, ha tisztes idoe vagyon, ez fa-kép vagy frissen vitettetvén, de ha essoes az idoe az sárban hurczoltatván, nem lehet régi és igaz meg tartandó innep. (Comaromi 1671, 418) Abban ugyan nem volt igaza a derék protestáns hitszónoknak, hogy ez a szokás nem lehet túl régi, mert igenis régi, kereszténység előtti elemeket őrzött meg, abban viszont nem tévedett, hogy bizony nem a kereszténység alapelvei szerint gyakorolja a föld népe. Pedig az egyház mindent megtett, hogy az efféle vadhajtásokat lenyesegesse. Bizonyítja ezt az a (minden jel arra vall, hogy viszonylag nagy példányszámú) szertartáskönyv is, amelyet Gregorio Rippel, eredetileg németül megjelent műve12 alapján a 18. században több alkalommal is kiadtak magyarul13. Egy rekatolizált („Az új meg-tért”) és egy katolikus lelkész („doktor”) kérdések-válaszok szerkezetű párbeszéde a könyv. Orbán napjával kapcsolatban a rekatolizált hívő a következő kérdést teszi föl: 12 A munka első, német nyelvű kiadása valószínűleg 1722-ben látott napvilágot. Nekem a második kiadás 1776-os egri utánnyomása (pontosabban: újrakiadása, ami újraszedéssel is járt) volta kezemben (Rippel 1776). A könyv nyilván jóval több német kiadást is megért. A müncheni Bajor Állami Könyvtár (Bayerische Staatsbibliothek) katalógusa a következő kiadásokról tud: Straßburg (1723); Costanz (1728, 3. kiad.); Straßburg (1750); Augsburg (1757); Augsburg 13 A budapesti Országos Széchényi Könyvtár katalógusa alapján a következő magyar nyelvű kiadásokról van tudomásom: Nagyszombat (1754); Eger (1779); Buda (1790); Pest (1793). Az 1754-es nagyszombati kiadásnak, az OSZK állományában lévő három példány alapján több utánnyomása is lehetett.(1784).
