Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
326 Szöveges folklór nek a különféle néprajzi adattárakban való felkutatásával, illetve további (magyar, szlovák, cseh és főleg német nyelvű) ponyvák feltárásával az eredet és a terjedés kérdéseire a jövőben nyilván pontosabb válasz is adható lesz. Jelenleg viszont azt tudom mondani, hogy a nyomtatott ballada teljes folklorizálódása, a szóbeliségbe való szerves beépülése legfeljebb részben történt meg, de az is lehet, hogy ez a folyamat le sem játszódott. Az ismert menyhei, magyar nyelvű változatról is gyanítható, hogy a gyűjtő, ha konkrét személytől is jegyezte le, az írásos (nyomtatott?) mankó szerepet játszhatott a gyűjtés során. A másik változat, amelyet az orális hagyományból ismerünk, az Eva Krekovičová által közölt szlovák szöveg, ahol viszont a gyűjtő kifejezetten megjegyzi, hogy adatközlője kézzel írott szöveget olvasott fel. A további néhány, az oralitásra utaló adatunkkal kapcsolatban pedig a következőket tudom mondani. Annak idején Albert Wesselski kifejtette, hogy a mese az elbeszélés művészi műfaja (Kunstform der Erzählung), és (szerinte) lényegében csak írásban, nyomtatásban létezik. Ő ezt a formát mondja csak mesének (Märchen). Amint ezek a szövegek a szóbeliségbe kerülnek, egyszerű formává (einfache Form), történetté (Geschichte) degradálódnak. Elveszítik művészeti értéküket, igényes megformáltságukat és kizárólag a történet, a sztori továbbmondására törekednek (Wesselski 1931, 104, 118-123). Hogy Wesselski gondolatmenete mily mértékben általánosítható, azt most ne vitassuk70, a most tárgyalt jelenségre viszont pontosan ráillik. A költői igénnyel megformált ponyvaballada a szóbeliségben jószerével egy, a sztoriról szóló többé-kevésbé halvány ismeretként maradt meg, de maga a ballada mint műfaj valószínűleg még csak feledésbe sem merült. Egyszerűen nem is vált a szájhagyomány szerves részévé. Annak ellenére tehát, hogy egy sor forrásból (iskolai oktatás, egyházi hatás, búcsújárások alkalmával vásárolt füzetek) elterjedhetett volna, valami miatt (az affinitás hiánya miatt?) mégsem vált a folklór organikus részévé (vö. Ortutay 1961; Ortutay 1981, 9-53). A kutatás jelenlegi állása mindenesetre ezt látszik alátámasztani. (2014) 70 Megtette ezt annak idején Walter Anderson (1935), aztán később Kurt Ranke (1972) és még sokan mások...
