Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
222 Szöveges folklór A rimabrézói harang viszont, ahol a föld szinte már semmit, még rozsot sem terem, a helybeliek tehát nemigen válogathattak a kenyérféleségek között, ezt mondja szaporán: Hocijaký - len by bolo! Hocijaký- len by bolo! A Tisza vidékén, ahogy arról Borsai Ilona és Kovács Ágnes könyve, a Cinege, cinege, kismadár (Borsai-Kovács 1983) tudósít bennünket, szintén hasonlóan feleselnek a harangok. A füzesabonyi: Tiszta búza - jó kenyér! Tiszta búza - jó kenyér! Erre a szegény, kicsiny Dormánd harangjai mit szólhatnak? Akárminő - csak legyék! Akárminő - csak legyék! A harangok szava a nép magyarázata szerint egyéb társadalmi különbségekre is utal. A kürti harang, ha szegény halottnak csendítenek vele, ezt mondja: Ringy - rongy, ringy - rongy De ha gazdag a halott: Selyem - bársony, selyem - bársony. Szinte szó szerint ugyanezt jegyezték fel a gyűjtők Magyarhermányon is, Erdélyben. Viszont ha nyugat felé tájékozódunk, ott szintén hasonló jelenségekre bukkanhatunk. František Bartoš 19. század végi gyűjteménye (Bartoš 1949) szerint Észak- Morvaországban a szegény halottnak így szól a harang: Nie neméi - nie neméi! Bezzeg, ha mezőkkel, rétekkel, házzal rendelkező gazdag hunyt el, a harang se mondja, hogy semmije sem volt: Pole - lúky - dúm, pole — lúky - dúm! Sokkal keményebb társadalombírálat rejlik abban a szentesi harangszó-magyarázatban, amely szerint temetéskor a nagyharang vontatottan így szól: Meg - halt -az - úr! Meg - halt -az- úr! A kisebbik, valamivel gyorsabban ezt mondja:
