Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
2. Szöveges folklór
220 Szöveges folklór „Ha ölelnéd az én nőmet, innád az én boromat és táncolnál az anyósom dalára, nem firkálnál ilyesmit a ház falára. ”13 14 Ki a bort, a nőt és a dalt szereti rossz ember nem lehet!u E rövid vizsgálódásból kiderült, hogy egy, Martin Luthernek tulajdonított, ám valóban adatolható módon csak 1775-től kimutatható szólás, amely a világ számos nyelvén ismert, a magyarban közmondásként lényegében nem tudott gyökeret verni. Kialakult viszont egy tréfa- vagy vicctípus, amely - jelenlegi ismereteim szerint - csak a magyarok körében ismert. Ez a tréfa kvázi feliraton alapszik, annak ad csattanós befejezést. A felirat és a reá adott válasz valódi feliratként vélhetően sehol nem jelent már meg, lényegében csak a szóbeliségben él, amolyan tréfa formájában. Kicsit emlékeztet engem a nevetős fejfák műfajára...15 (2014) 13 http://www.mommo.hu/szoveg/276521 [2013.10.14.]. 14 http://www.panoramio.com/photo/60186713 [2013.10.14.]. 15 Ez utóbbiakkal kapcsolatban Balázs Géza megjegyzi, „nem tudható, hogy az irodalomban is virágzó fejfa- vagy sírfelirat-költészet folklórelőzményekre megy-e vissza, vagy éppen fordított a helyzet” (Balázs 2000, 843). Más európai példák alapján úgy gondolom, hogy ez értelmiségi találmány, de ahogy azt Balázs is bemutatja, ebből a szóbeliségből idővel valóban rákerült valóságos sírjelekre is. Erre L. Juhász Ilona is hoz példát (nota bene: ugyanannak a feliratnak a példáját, amelyet Balázs Géza is bemutat más gyűjtőpontról) Nagytárkányból (vő. Balázs 2000, 842-843; L. Juhász 2006, 453 és 471). Nem kizárt, hogy a most tárgyalt szóbeli felirat is hasonló pályát fut be.
