Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
166 Néphit, népszokás, népi vallásosság Összegzésként megállapítható tehát, hogy a passaui eredetű Mariahilf-kultusza magyar nyelvterület nyugati felében részben német telepesek révén, sok esetben kimutathatóan ferencesek (kapucinusok) ösztönzésére vert gyökeret, és csaknem egy tucatnyi templomban regionális búcsújáró hely szerveződött körülötte. A búcsújárás mellett a kultusznak természetesen más formái is testet öltöttek. Ilyenek a kis szentképek, amelyek gyakorlatilag a passaui kegykép tiszteletének kezdeteitől mind nagyobb tömegben jelentek és jelennek meg napjainkig (vö. Szilárdfy 1984; Szilárdfy 1995a; Szilárdfy 1997, valamint Szilárdfy-Tüskés-Knapp 1987). Ha ritkábban is, de a Mariahilf típusú ábrázolások felbukkannak szakrális kisemlékeken is, általában képoszlopok szoborfülkéjében elhelyezett olajnyomat formájában. Ritkának számítanak a téma szobor formában történő megfogalmazásai. Ilyenek a nagymegyeri és a nemespanni, homokkőből készült szobrok. Szilárdfy Zoltán is említi egy, 1772-ből származó „köztéri kőszobrát” Etyekről (Szilárdfy 2003,201). A jövőben, a búcsújárások néprajzi vonatkozásai feltárása mellett ezeknek a szakrális kisemlékeknek a búcsújáró helyekhez, illetve a magánáhítathoz való kapcsolódásait is tisztázni kell. (2004) 44. kép: Mariahilf 19. századi homokkő szobra. Nagymegyer (L. Juhász Ilona felv., 2002)
