Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
1.16. Kis szentképek a népi kultúrában Nincs érdekesebb, mint a nem igazán művészi jellegű művészet története. Ez az igazi művelődéstörténet... (Voigt Vilmos) A képek is szövegek, amelyeket olvasni keil... (Wolfgang Brückner) A kis szentképek definíciója és funkciója A most bemutatásra kerülő nyomdatermékek a szó hagyományos értelmében nem bírnak különösebb művészi vagy esztétikai értékkel. Az egyház azon képprogramjának a részét képezték, amelyet korábban a templomok falára festett, biblia jeleneteket ábrázoló freskók (amelyek amolyan Biblia pauperum = szegények bibliája szerepkörrel bírtak) képviseltek (vö. Gugitz 1950, 2). Ez a hely nem alkalmas részletekbe menő elemző vizsgálatra, így csak megemlítem, hogy az európai néprajzban egyre inkább megizmosodik az az irányzat, amely a különféle képeket, ábrázolásokat, motívumokat mintegy szövegként kezeli, s ebből a szempontból is kísérli meg őket elemezni, értelmezni. A képek beszélnek - ebben az esetben is igaz, s az is igaz, hogy sokszor jelentős mértékben többet mondanak el, mint egy hasonló felületet kitöltő szöveg. A kis szentképeket lényegében tartalmuk, méreteik és funkciójuk alapján határozhatjuk meg. Mindenkor valamilyen vallásos tartalommal bírnak, miközben nagyjából egy felnőtt tenyerében elférnek. Általában ima- és énekeskönyvekben, sokszor amolyan könyvjelzőként használták őket. A mára tucattermékké vált kis szentkép eredendően, vélhetően a 14. század tájékán apácakolostorokban született, ahol kézi festéssel, ollóval történő csipkézéssel készültek ezek a míves alkotások. Az „igazi" nyugat-európai kis szentképek gyűjtői csak a korai, kézimunkával készült, pergamenre festett barokk vagy rokokó darabokat gyűjtik, s a későbbi, különféle nyomdatechnikákkal sokszorosított, a jóval olcsóbb papírra nyomtatott példányokról szinte megvetéssel beszélnek. A népi kultúra kutatója számára viszont, ha lehet, ezek a 19-20. századi tucattermékek akár értékesebbek is lehetnek. Egyrészt azért, mert a szó szoros értelmében ezek jutottak el a „nép” legalsóbb rétegeihez is, s ezek közvetítenek adatokat a néprajz vizsgálati objektumának (a ,,nép”-nek) mindennapjairól. Később tehát a nyomda (majd még később a különféle fényképészeti eljárások) bevezetésével egyre nagyobb mennyiségben lepték (és lepik) el a keresztény világot. De ne szaladjunk ennyire előre! A15. századtól különféle flamand nyomdák termékei uralták a piacot (az első datált fametszet 1423-ból való, és Szent Kristófot ábrázolja: Knápek 2001, 69; Szilárdfy 1984,
