Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
132 Néphit, népszokás, népi vallásosság (Némcová 1929, 211). További cseh adat, miszerint ha meghal valaki, kitárják az ablakot, állítólag azért, hogy lelke az égbejusson (Proházka 1910,183). Alsó-Ausztriában a halál beálltát követő percekben kinyitottak a helyiségben egy ablakot, hogy „a kilehelt lélek mihamarabb megtalálja az utat az égbe”. Ugyanez a szerző azt is megjegyzi, hogy az Ysper völgyében a régebbi házak szobamennyezetén egy „léleklyuk” volt. „Ezt a lyukat - amelyet általában egy deszkaajtóval zártak el - minden esetben, ha egy családtag elhunyt, kinyitották" (Huber 1981, 32). A halál beállta utáni ablaknyitást Walter Hartinger Regensburg környékéről adatolta (Hartinger 1979, 42). A képzet egyébként a 16-18. században gyakorlatilag az egész német nyelvterületen ismert volt (Dülmen 1995, 216). III. Rendkívül széles összefüggésrendszerben és időbeli mélységekben vizsgálható a halott mellé tett tárgyak, sírmellékletek gazdag tárháza. Ezek közül most csak a fémpénzmellékletről szólok. Lontón azért tettek aprópénzt a halott mellé, hogy „azzal váltsa meg magát a másvilágon”. Perőcsényben viszont - Csáky Károly közlése szerint - azért kapott pénzt a halott, hogy „Szent Péternek tudjon mit adni a kezibe, hogy majd beeressze őt az ajtón a lelkek közé”. Fámádon úgy mondták, hogy a halott kezébe azért tesznek pénzdarabot, mivel „életében is pénzért dolgozott”. A kéméndiek véleménye szerint pedig azért, hogy „a hídon áteresszék” (Liszka 1992b, 118). Szímőn az oláhcigányok a halott vajda kezébe aprópénzt tettek, hogy „ki tudja magát váltani a túlvilágon”. Zsebébe minden család 50 vagy 100 koronát tett, hogy „amilyen gazdag volt itt, olyan gazdag legyen ott is” (Szapu 1984,39). A kaposszentjakabi oláhcigányok a halál beállta után a halott szemére pénzt tesznek és összekulcsolt kezei közé is pénz került. Később, miután felöltöztették, „zsebébe páratlan számú pénzt” tettek, és a sírba is „marékszám szórtak aprópénzt” (Szapu 1984,33,42). A szilágysági románok a halott „nyelve alá kis ezüst pénzt tesznek, melylyel a másvilágot határló folyam révészét, ki a földi életből kiköltözöttet átszállítja, kifizetni képes legyen” (Réső 1866, 281). A bolgárok „a halott kezébe viaszból készült keresztet nyomnak, melynek közepébe egy ezüstpénz van erősítve, oly czélból, hogy másvilági útján az ördögök ne zaklassák. Mikor a koporsó le van eresztve a sírba, a rokonok pénzdarabokat dobnak utána, a többiek pedig rögöket, hogy a föld könnyű legyen a halottnak” (Strausz 1897, 386). Zakárfalván a halott kezébe egy fémpénzt adtak, hogy ezzel „kifizessék” a vagyonból, és ne nyugtalanítsa az örökösöket (Čajanková 1956, 464). Nyugat-Szlovákiában viszont a halott kezébe adott pénzdarabot közvetlen a koporsó lezárása előtt elvették tőle, mondván, „nehogy magával vigye az egész vagyont”. Közép-Szlovákiában (annak déli és északi részén egyaránt) egy fémpénzt a küszöbön kettévágtak: egyik felét a koporsóba helyezték, míg a másik a házban maradt (Horváthová 1973, 205. Vö. Bednárik 1939, 70). Dél-Csehországban is a legfontosabb túlvilági útravalóként szolgált a koporsóba tett fémpénz (Heroldová 1987, 136). Más cseh országrészekben (Valašsko, Slovácko) azt is megmagyarázták, mi e pénzdarab funkciója: azért nyomtak tudniillik a halott kezébe egy fémpénzt, hogy ezzel „kifizessék” a vagyonból. Olykor ezt a pénzdarabot, a fentebb bemutatott szlovák szokáshoz hasonlóan, ketté is törték: egyik fele az özvegynél maradt, a másik pedig a koporsóba került (Melicherőík 1968, 227). Alsó-Ausztriai kutatásai alapján Helmut Huber ezzel kapcsolatban azt írja,
