Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
1.13. „Palóc” halottas hiedelmeink és szokásaink KÖZÉP-EURÓPAI ÖSSZEFÜGGÉSEKBEN Európa népei egyáltalán nem tudják, hogy lelkileg milyen közel állanak egymáshoz. (Róheim Géza) A magyar temetkezési szokások talán mind ez ideig legalaposabb és napjainkban is példaértékűnek számító összegzésében, a kolozsvári hóstátiak halállal kapcsolatos hiedelmeinek és szokásainak leírása során K. Kovács László egy helyütt az alábbiakat írja: A magyarság és az előtte itt járt rokonnépek áradata sok színt hozott az európai kultúrába, miért is az úgynevezett »keleti« kultúrák vizsgálata nélkül el sem képzelhető a »nyugati« kultúra lényegének a megismerése. A magyar népi kultúra keleti elemeinek a minél tökéletesebb feltárása, a magyar múlt valóság ismeretéhez vezet; megmutatja, hogy pl. a honfoglalók műveltsége már tenger sok szállal szövődött az európai műveltségbe. Nem igazolható tehát az az állítás, hogy a magyarság »csak keleti, csak ázsiai« lenne. Keleti mivoltunk vizsgálata európai mivoltunk ismeretét szolgálja és bizonyítja. (K. Kovács 1944, 186) Mindamellett a szerző az általa bemutatott kolozsvári anyag értelmezéséhez zömében inkább keleti („rokon népi”) párhuzamokat hoz. Most anélkül, hogy vitatni óhajtanám, a magyar népi műveltség vajon azért kötődik-e annyi szállal az európai népek kultúráihoz, mivel azok korábban már keleti elemekkel töltődtek föl, vagy azért, mivel a honfoglalás óta a magyarságot ezer meg ezer nyugati hatás érte; néhány, temetkezéssel kapcsolatos jelenség közép-európai párhuzamaira mutatok majd rá. Rövid áttekintésem során persze nem kell teljesen járatlan utakon járnom, hiszen a magyar halottas hiedelmeket és szokásokat időről időre megpróbálták már magyar kutatók is szélesebb összefüggésekben vizsgálni. Az egyik ilyen alapvető munka K. Kovács László már említett monográfiája, aki viszont figyelmét elsősorban a rokon népek anyaga felé fordította (K. Kovács 1944). Róheim Géza több dolgozatában is foglalkozott a kérdéskörrel (Róheim 1925,155-204; Róheim 1984, 83-126, 253-283). Ő főleg középeurópai kontextusban (azon belül is elsősorban a szomszédos szláv népek viszonylatában), illetve egészen tág etnológiai összefüggésrendszerben, alapvetően néplélektani kutatási szempontokat érvényesítve vizsgált meg néhány jelenséget (halálmadár, tükör, a lélek búcsúja, halotti tor stb.). A két említett szerző munkássága is elég kellene, hogy legyen annak tudatosításához, mily mélyen ágyazódott be népünk kultúrája Európába. Mivel azonban szakkutatók és laikusok e tényt folyamatosan elfelejteni látszanak,
