Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
Halál és temetés Kéménden 113 kásáiról nyilatkoztak. A bartiak szerint például Köbölkúton szokás volt pénzért fölfogadni siratókat, akik „közben még be is ittak”. Kisgyarmaton állítólag így siratta az asszony a férjét: „Uram a deszkán, tökei a siskán” [kemence. L. J. megj.]. Az egyházi szertartás során a kántor mond búcsúztatót a halott nevében, amit a hozzátartozók rendelnek meg tőle. A búcsúztatóban minden rokontól, jó ismerőstől elbúcsúzik a halott. Kínosan ügyeltek rá, hogy senkit ki ne hagyjanak belőle, mert az sokszor sértődésre is okot adhatott. A faluban az 1960-as években egy Lehoczky József nevű kántor írta a búcsúztatókat. Mutatóban egy tőle származó szöveg: Még mielőtt a gyászsírba testemet leteszitek, Szeretett jó unokáim, búcsút veszek tőletek, E földi életben Úrjézus nevében éljetek békességben. Testvéreim, rokonaim, szomszédok és jó hívek, Szent rózsafüzér tagjai, a Jó Isten véletek. Elszállott lelkemér az Istent kérjétek, értem könyörögjetek. Szent olvasónk királynéja, hallgasd meg imádságunk, Melyet e megholt társunkért Tenéked fölajánlunk. Könyörögj érette, hogy Jézus nevében nyugodhasson békében. Óh, ne nézzed a gyarlóság bűnös ballépéseit, Hanem a Te szent fiadnak végtelen érdemeit. Istenem, Istenem, ki voltál mindenem, Tied legyen már a lelkem. Ámen.66 (1968) Az egyházi szertartás elvégzése után a koporsót kivitték lábbal előre az utcára, ahol kocsira tették, s úgy szállították a temetőbe. Az is előfordul, hogy a rokonságból 4-6 férfi viszi vállon a koporsót egészen a temetőig. A temetési menet élén a halállobogót vivő férfi halad, utána megy a pap a ministránsokkal, majd a kiskeresztet (sírkereszt) vivő fiú, az ínekesek és a koporsó. Ezt követik a legközelebbi hozzátartozók, majd a távolabbi rokonok, s legvégül a falubeliek. A jó ismerősök, rokonok (elsősorban férfiak) viszik a koszorúkat (régebben élő virágokból font koszorúk voltak, nagyjából a 40-es évektől jelentek meg a művirágkoszorúk). A temetőben az egyházi szertartás elvégzése után a pap egy kapa földet dob a sírba eresztett koporsóra. Ezután a hozzátartozók, ismerősök is dobnak egy-egy marék földet az elhunyt után (nem tudják megmagyarázni, hogy miért). Az utóbbi években újításként szokás a koporsó fölé egy vastag, félbehajlított bádoglemezt helyezni, hogy az alázuhogó föld ne közvetlenül a koporsót érje (nem általános, de a környező falvakban is előfordult). A sírt a hat vivő és a sírásó temetik be. A szögletesre hantolt sír tetejére a kapa nyelével egy keresztet nyomnak, majd a koszorú- és virágadományokkal borítják be. A legközelebbi hozzátartozók koszorúját a sírkeresztre akasztják. A jelenlévők részvétet nyilvánítanak a legközelebbi hozzátartozóknak, majd a gyászoló tömeg szétszéled. 66 Ugyanennek a kántornak további két búcsúztatója is olvasható jelen szöveg eredeti közlésében. Lásd: Liszka 1988a, 185-186.
