Liszka József: Határvidékek. Határok és határtalanságok az összehasonlító folklorisztika és etnológia szempontjából (Komárom-Somorja, 2016)
1. Néphit, népszokás, népi vallásosság
114 Néphit, népszokás, népi vallásosság A leírottaktól némileg eltér a kereszteletlenül elhunyt gyerekek és a fiatal kiházasítatlanok temetése. A kereszteletlen gyermeket (időtlen gyerek) pap nélkül temették el valamelyik közeli rokon (pl. nagyszülő) sírjába. A kis koporsót (dobozt) egy közeli rokon lány vitte ki a temetőbe, s minden különösebb szertartás nélkül földelték el a már említett helyre. Más vélemény szerint, ha meghalt az újszülött, akkor is elhívták a papot, aki házikeresztséget adott neki. így aztán már rendesen, pappal, harangszóval temethették el. A temetőben volt gyereksor, ahová az ilyen halottakat (kb. 10 esztendős korig) helyezték. Hajadon leányt az elhunyt lakodalmának allegorikus megrendezésével kísérték utolsó útjára. A nagyleányt fehér menyasszonyi ruhába öltöztették, lábára cipőt (nem pedig piros csizmát) adtak, fejére szűzkoszorút helyeztek. A háztól a temetőig a koporsót hat, sorozatra való legény vitte (köztük, ha volt, a leány vőlegénye, szeretője is.) A halottvivők karjára fehér kendőt kötöttek, ami a temetés befejeztével az övéké is maradt. A koporsó előtt egy rokon legény tányéron egy kis (viaszos művirágból készült) koszorút vitt (kis koszorú). Ezt a temetkezési vállalkozó adta, és a temetés után vissza kellett neki szolgáltatni. A koporsó előtt még 16 fehér ruhás leány haladt. Ők vitték a télizöldből, guruspánból, cidrusból font nagy, ovális koszorút. A fiatal legény halottat vőlegénynek öltöztették. A koporsóban a feje mögött volt a kalapja, melyen pántlika volt. A vőlegénynek járó bokrétája is volt. Olykor zenekar (cigánybanda vagy fúvószenekar) is elkísérte utolsó útjára a fiatal halottat. Emlékünnepek A temetés után, este a háznál halotti tort tartottak, amelyre a sírásók, a halottvivők és a vidékről érkezett rokonok voltak hivatalosak (amióta elkészült a temetőben az új ravatalozó, azóta ott kínálják meg a vivőket egy pohár borral). A halotti torra pörköltet, pogácsát, kulcsos kalácsot készítettek, a jelenlévőket pálinkával, borral kínálták. Arról adatközlőim nem tudtak, hogy a halott régi helyét az asztalnál üresen hagyták volna a toron. Általában nem helyeslik a mulatozássá fajult, pazarló torokat. Temetés után a lakást kitakarították, kimeszelték. A halott ruháit egyrészt a rokonság között, illetve a szegényeknek szétosztották. Az sem volt azonban ritka, ha ezeket a ruhákat, a halott szalmazsákjával együtt elégették. (Barton a halott megmaradt ruháit szétosztogatták az arra rászorulók között, ágyneműjéből a tollat eladták a tolifelvásárlónak, szalmazsákját pedig a kertben elégették). Egyik adatközlőm elmondta, hogy ő nem égette el a férje ruháit, hiszen azok szerinte rendesek, tiszták voltak, tehát föl lehet még őket használni. Azt is elpanaszolta azonban, hogy az unokáknak viszont nem kell a szip priccses nadrág. A nők fekete ruhában gyászolták a hozzátartozót, a férfiak közül csak a mesteremberek hordtak a kabátjukon fekete szalagot (karjukon vagy a galléron), a parasztok nem. Szülőt általában egy, nagyszülőt fél évig gyászoltak, távolabbi rokont pedig hat hétig. A halál féléves évfordulóján, a halott nevenapján, valamint halottak napján gyertyát gyújtanak a síron, amit általában rendben tartanak, de nagyobb egyházi ünnepek előtt (húsvét, karácsony stb.) elvégzik a sírok alaposabb csinosítását. Fákat, nagyobb, terebélyesebb bokrokat nem ültetnek a sírokra (ez a jelenség megfigyelhető az Alsó- Garam mente többi római katolikus temetőjében is. A református temetőkben, pl. Kisújfalun, Fámádon, Nagyölveden viszont sok fát, bokrot találunk). Elsősorban az idősebb
