Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2008 (Somorja-Dunaszerdahely, 2009)
Közéleti krónika 2008
48 Hodosy Szabolcs A nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogállását érintő 2008-as jogszabályok Az antidiszkriminációs törvény módosításáról szóló törvény2 időrendben talán az első azon törvények közül, melyek mindenképpen befolyásolják a nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok jogállását. Az antidiszkriminációs törvény még 2004-ben került elfogadásra és 2004. július 1-jétől hatályos. Az eredeti szövegezésben viszont volt olyan rendelkezés, konkrétan a 8. paragrafus 8. bekezdése, mely kimondta, hogy „az esélyegyenlőség gyakorlati bebiztosítására és az egyforma bánásmód betartására különleges kiegyenlítő rendelkezéseket lehet elfogadni a faji és etnikai származással összefüggő hátrányos megkülönböztetés meggátolására. ’’ E rendelkezést a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága 2005. október 18-ai PL. ÚS 8/04 számú határozatával alkotmányellenesnek minősítette.3 Ezzel az adott rendelkezés először hatályát, majd hat hónappal később érvényét is vesztette. Az indokok között a Szlovák Köztársaság Alkotmánybírósága elsősorban azt rója fel a rendelkezésnek, hogy nem eléggé egyértelmű, hogy az ott említett különleges kiegyenlítő rendelkezéseknek átmeneti jellegük kell, hogy legyen, hogy a másik oldalon ne kerüljön sor fordított diszkriminációra, valamint hogy az adott rendelkezés nem elég konkrét, nincs megfelelőképpen behatárolva.4 Mindezek tükrében elmondható, hogy 2008-ban az antidiszkriminációs törvény módosításával a törvényalkotó konkretizálta az addig talán nem eléggé egyértelmű rendelkezéseket. Precízebb megfogalmazást kaptak a meghatározások, fogalom- és kifejezésmagyarázatok (közvetlen és közvetett diszkrimináció, zaklatás, szexuális zaklatás, diszkriminációra való biztatás, utasítás diszkriminációra, jogtalan büntetés, jogi személy diszkriminálása stb.), valamint sor került az alkotmánybíróság által megszüntetett (és nehezményezett) „különleges kiegyenlítő rendelkezések" pontosítására, újbóli megfogalmazására, megmagyarázására. Mi több, a törvény tartalmazza már az újonnan megnevezett „átmeneti kiegyenlítő rendelkezések” alkalmazásának rendjét, módját, lehetőségeit (milyen esetben alkalmazhatók, mennyi ideig lehet őket alkalmazni). A törvénymódosítás tehát biztosítja, hogy átmeneti kiegyenlítő rendelkezéseket csak az államigazgatási szervek alkalmazhatnak és csak olyan esetben, ha ezek célja a bizonyíthatóan megjelenő egyenetlenség csökkentése, vagy megszüntetése, ill. a kitűzött cél eléréséhez megfelelőek és nélkülözhetetlenek. Mindezek mellett a törvénymódosítás több Európai Uniós irányelvet is transzponált a szlovák jogrendbe (200/43/EK, 200/78/EK, 76/207/EGK, 2004/113/EK). 2008-ban a közoktatás terén is nagy változás történt, ugyanis 2008. június 1-jével hatályba lépett az új közoktatási törvény.5 E törvény kapcsán kodifikációról is beszélhe-2 Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 85/2008 számú törvénye, amely módosítja és kiegészíti a 365/2004-es számú törvényt az egyforma bánásmódról az egyes területeken és a diszkriminációtól való védelemről és néhány törvény módosításáról és kiegészítéséről (antidiszkriminációs törvény) a későbbi jogszabályok értelmében és amely módosítja és kiegészíti a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 308/1993-as számú törvényét a Szlovák Nemzeti Emberjogi Központ létrehozásáról a későbbi jogszabályok értelmében. 3 A Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának határozata 539/2005 számmal került kihirdetésre. 4 A teljesség kedvéért ajánlom elolvasni az alkotmánybírósági határozat indoklását és az alkotmánybírói különvéleményeket is, melyek megtalálhatók a Szlovák Köztársaság Alkotmánybíróságának honlapján. 5 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 245/2008 számú törvénye a nevelésről és oktatásról (iskolatörvény) és néhány törvény módosításáról és kiegészítéséről (a továbbiakban csak közoktatási törvény).