Lelkes Gábor - Tóth Károly (szerk.): Nemzeti és etnikai kisebbségek Szlovákiában 2008 (Somorja-Dunaszerdahely, 2009)

Közéleti krónika 2008

A nemzeti kisebbségeket érintő jogszabályok 49 tünk, ugyanis az adott törvény általi szabályozás annak hatályba lépése előtt több külön­bözőjogszabályban volt megtalálható, úgy mint a Szlovák Köztársaság Alkotmányában,6 a 29/1984 számú törvényben az alapiskolák és középiskolák rendszeréről, a 279/1993 számú törvényben az iskolai intézményekről és az 596/2003 számú törvény­ben az oktatásügyi államigazgatásról és az iskolai önkormányzatiságról. Az új közokta­tási törvény valójában reformtörvénynek is tekinthető, hiszen nagy léptékű változásokat vezet be a regionális oktatásügy terén, figyelembe veszi az egyéni nevelés és oktatás szempontjait, rendelkezik az oktatási (nevelési) intézménybe való felvételről és az otta­ni tanulmányok befejezéséről, az oktatás minőségének követéséről és értékeléséről, a külföldiek gyerekeinek neveléséről és oktatásáról, a tehetséges gyerekek és tanulók ne­veléséről és oktatásáról, a különleges oktatást és nevelést igénylő gyerekek nevelésé­ről és oktatásáról, valamint a gyerekek és tanulók törvényes képviselőinek jogairól és kötelességeiről a nevelési és oktatási folyamatban. Az új közoktatási törvénnyel a köte­lező iskolalátogatási idő 10 évben került meghatározásra. A törvény által bevezetett rendszerben a nevelés és oktatás kétszintű nevelési-művelődési tervek alapján történik. Először az állam (oktatási minisztérium) megszabja az iskolák számára a nevelés és mű­velődés kötelező tartalmát az állami művelődési program által. Az egyes iskolák e prog­ram keretében végezhetik tevékenységüket és szakosodásukat figyelembe véve dolgoz­hatják ki iskolai művelődési programjaikat. A törvény szabályozza a gyerekek, illetve ta­nulók maximális megengedett létszámát is az egyes nevelési és oktatási intézmények­ben. Változott az iskolák rendszere is, az alapiskolák, szakközépiskolák, gimnáziumok és a speciális nevelést - művelődést nyújtó iskolák mellett immár az óvodák, nyelvisko­lák, művészeti alapiskolák és konzervatóriumok is a részét képezik. Ami a nevelés-mű­velődés költségeit illeti, az új törvény értelmében a kötelező iskolalátogatást megelőző évben az óvodalátogatás térítésmentes. Az iskolaigazgatók jogkörei is újra vannak fogal­mazva, valamint a helyi államigazgatási szervek (kerületi iskolaügyi hivatalok) hatáskö­re és jogosítványai is, hasonlóan az Állami Tanfelügyeletéhez. Említésre méltó a Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériumának 326/2008 számú hirdetménye is, mely a bizonyítványok és más iskolai nyomtatványok fajtáit, tartozékait, valamint azok nyilvántartásának és elhelyezésének módját szabályozza. E hirdetmény szerint a bizonyítvány az alábbiakat tartalmazza: a Szlovák Köztársaság címere, az isko­la neve, évfolyam, osztály, az iskolalátogatás éve, iskolaév, a tanuló sorszáma az osztály­­naplóban vagy protokollban, a tanuló adatai - keresztnév és vezetéknév, a születés he­lye és időpontja, születési szám, állampolgárság, nemzetiség -, a tanuló összesítő érté­kelése, a tanuló összértékelése, a bizonyítvány kiadásának helye és időpontja, hivatalos pecsétnyomat államjellel piros színnel, az igazgató és az osztályfőnök aláírása. A kulturális minisztérium által megítélhető támogatások terén is változások történ­tek, ugyanis a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma az 523/2004 számú a közigazgatási költségvetés szabályairól szóló törvény értelmében kiadta előbb az MK- 3026/2008-10/11619 számú határozatát a Szlovák Köztársaság Kulturális Miniszté­riumának hatáskörébe tartozó támogatások odaítéléséről,7 majd módosította azt az MK-3925/2008-10/15583 számú határozatával.8 Az említtet rendeletek szabályoz-6 Kihirdetve a 460/1992 szám alatt. 7 Kihirdetve a 362/2008 szám alatt. 8 Kihirdetve az 526/2008 szám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom