Lampl Zsuzsanna: A szlovákiai magyarok szociológiája. 1. Szlovákiai és magyar (Somorja, 2012)
II. Népszámlálási adatok
II. NÉPSZÁMLÁLÁSI ADATOK Szlovákiában az utolsó népszámlálás 2011. május 21-én zajlott. A szokásosnál nagyobb propaganda és ellenpropaganda kísérte.32 A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala (a továbbiakban statisztikai hivatal) elejétől kezdve részvételre buzdított, azt hangsúlyozva, hogy a népszámlálás „a lakosságról, annak társadalmi és gazdasági jellemzőiről, valamint a lakás- és házállomány állapotáról szóló információk egyedülálló forrása”,33 s hogy az ilyen jellegű adatokat jelenleg Szlovákiában nem lehet más forrásból beszerezni. Ennek ellenére sokan úgy vélekedtek, hogy a népszámlálás által nyert adatok már léteznek más adatbázisokban, csak összesíteni kellene őket. Megint mások úgy gondolták, hogy ezeket az információkat lakossági reprezentatív felmérésekkel is biztosítani lehetne, s különben is a kérdőív banális, semmitmondó kérdéseket tartalmaz. Az ellenzők ebből kifolyólag elavult, fölösleges és költséges mulatságnak tartották a népszámlálást. Az ellenpropaganda második felvonása nem sokkal a népszámlálás előtt kezdődött, amikor a vonalkódok ügyén/ ürügyén az anonimitás problémáját kezdte feszegetni. Ez a helyzet annak kapcsán alakult ki, hogy minden megszámlálandó egyénnek volt egy azonosító vonalkódja, amit rá kellett ragasztani a kitöltött népszámlálási ívre. Az eljárást a statisztikai hivatal azzal indokolta, hogy segít megelőzni a duplicitásokat. Akinek volt egy kis sütni valója, az rájött, hogy ilyen módszerrel végső soron mindenki beazonosítható, tehát az adatfelvétel nem anonim. Ekkor újra megkondultak a vészharangok. Tegyük hozzá, kissé eltúlozva, mondhatni „bulvárosítva” a valóságot. Eközben a statisztikai hivatal ahelyett, hogy világos magyarázatot adott volna, továbbra is folyamatosan azt szajkózta, hogy az eljárás anonim, amivel nagyban hozzájárult a népszámlás nem éppen legsikeresebb kimeneteléhez. Többek között ahhoz, hogy az ország lakosai közül csaknem négyszázezer ember nem vallotta be a nemzetiségét. S épp ez az oka annak, hogy magáról a népszámlálásról ilyen hosszasan értekezek. Hiszen a nem bevallott nemzetiségűek, vagyis az eredményeknél ismeretlenek gyanánt feltüntetettek között biztos, hogy voltak magyarok is. S ezzel visszakanyarodunk a könyv témájához. A szlovákiai magyar közélet alanyai (közvéleményformáló egyének, média, civil szervezetek, iskolák, politikai tényezők stb.) elejétől kezdve fontosnak tartották a népszámlálást. Egyrészt azért, mert kíváncsiak voltak arra, hogyan alakult Szlovákiában a magyarok száma, másrészt pedig azért, mert tudatosították, amit egyébként sok magyar nem tud és/vagy nem tudatosít, hogy a lélekszámnak komoly gyakorlati következményei vannak. Épp ezért masszív kampány folyt amellett, hogy a lakosság vegyen részt a népszámlálásban. Mert az igaz, hogy a népszámlálás a törvény szerint kötelező volt, de a statisztikai hivatal képviselői kinyilatkoztatták, hogy nem fognak büntetéshez folyamodni, így senkinek sem kellett attól tartania, hogy baja származik abból, ha nem tölti ki és nem adja le a népszámlálási ivet. A szlovákiai magyar kampány ezenkívül megpróbálta minden lehetséges 32 Például: http://www.postoy.sk/anketaJe_aktualne_scitanie_ludu_v_poriadku, http://warfare.blog.ez/l 105/klamstvookolo-scitania-ludu-na-slovensku 33 http://portal.statistics.sk/showdoc.do?docid=24273
