L. Juhász Ilona: A harmincnégyes kőnél… Haláljelek és halálhelyek az utak mentén (Somorja-Komárom, 2013)
1. Kegyeleti jelek, haláljelek, halálhelyjelek. Egy régi-új szokás: a halálos balesetek helyszínének megjelölése
18 Kegyeleti jelek, haláljelek, halálhelyjelek... állították (Graf 2012, 35).13 Ritkaságszámba menő esetről számol be Karel Stein egy a Česká Kamenice határában 1833-ban történt gyilkosság emlékére a helyiek által felállított haláljel kapcsán. A homokkőből készült emlékjel a második világháború idején darabokra tört, és a felirat nagy része is megsemmisült. Česká Kamenice község 1998-ban ismét felállíttatta, s a krónika alapján a feliratot is sikerült rekonstruálni, amely így hangzik: „Egy ocsmány rablógyilkosság áldozataként sok sebbel a testén Hirschfeldből, a szász királyság területéről származó Johann Gottfried 1833. május 4-éről 5-ére virradó éjjel itt lehelte ki lelkét. Megsiratva szerettei által, meggyászolva jobb emberek által hazája temetőjében pihen.” A huszadik század elején még szokásban volt, hogy az arra haladók emlékezésképpen fenyőgallyat tettek az emlékjel mellé. Amikor már egy nagyobb kupac fenyőgally gyűlt össze, meggyújtották. A helyi hiedelem szerint a tűz gyújtásával közbenjárnak az áldozat üdvösségéért (Stein 2003, 61-62; Stein 2005, 63-64). A mai Szlovákia magyarlakta vidékeiről számos, a 20. században állított szakrális kisemlékről van tudomásunk, amelyek tragikus körülmények között elhunyt személyek emlékét őrzik. Több haláljel és halálhelyjel állításának oka gyakran a múlt ködébe vész, mivel több emlékjel felirata nem tartalmazott, ma sem tartalmaz utalást az állítás okára vonatkozóan. Az alábbiakban lássunk néhány, klasszikus értelemben a szakrális kisemlékek kategóriájába sorolható ilyen objektumot: Az Ipoly-völgyi Szete település előtt a Párkány irányából vezető főút melletti domboldalon ma egy képoszlop és a mezei oltár közti átmeneti típust képviselő szakrális kisemlék áll, amelyet a környékbeliek kápolnának neveznek. Eredetileg ezen a helyen csupán egy fára erősített olajnyomat volt, később azonban egy Mária-házat készítettek a kép számára, valamint a fához vezető lépcsősort is kialakítottak. A domboldalra több hálatábla került, amelyeket ma a képoszlophoz vezető lépcsősortól balra kialakított betonfalon láthatunk. Az arra járók számára az objektum egy Mária-kegyhely, hiszen az állítás okára utaló felirat nincs, csupán az állíttatok személye válik ismertté. Eredetével kapcsolatosan több történet is ismert. Bendík Márta objektummal kapcsolatos legújabb kutatásait összegző tanulmánya (Bendík 2010, 87-92) tükrében a Budai Ernő által a Honti Lapokban közölt információk tekinthetők a legvalószínűbbnek: „...[Budai Ernő] néhai id. Lipták György magánkrónikáját idézve állítja, hogy „1922. június 27-én a kéméndi vásárra igyekvő Prokos Imre százdi lakost az őt kísérő deméndi Gavcsik Jano Lontó 13 Az irodalmi német nyelvre lefordított felirat: „Im Jahre des Herrn 1391, am Tage der zehntausenden Märtyrer (22. Juni) ist Ludeke Morzellenburch, Bürger von Wismar, hier getötet worden. Bittet Gott für ihn.” (Graf 2012, 35) - Az Úr 1391-ik évében a tízezer mártír napján (június 22.) itt ölték meg Ludeke Morzellenburch wismari polgárt. Imádkozzatok Istenhez érette.
