Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Szociolingvisztika
Szoc io lingvisztika részletben már több mint négy évet töltöttem tanárként s kutatóként az USÁ-ban, de Gál Zsuzsa elutasítása abszolút váratlanul ért. Nem ismertem azokat a Kelet-Európábán hihetetlen, Nyugat-Európában is furcsa kutatásetikai szabályokat, amelyek a Berkeleyben nyelvészeti antropológiából doktorált és már a University of Chicago-n professzor Gál Zsuzsát kötötték. Kikosarazásom részletes okait már nem kérdeztem meg Zsuzsától, de nyilván az lehetett a helyzet, hogy ő megígérte minden adatközlőjének a teljes titoktartást, hogy személyazonosságukat soha senkinek nem fedi fel, s ez rám is vonatkozott, mint mindenki másra is. 3.2. Éva büszke adatközlői Gál Zsuzsáéval ellentétes Darvas Éva története, aki szintén az USÁ-ban élő magyar antropológus, s akinek a Michigan államban élő magyarokról szóló könyvében, az Allen Park-i református templomban szerdánként csigatésztát gyúró asszonyokról szóló leírásában a következőt lehet olvasni: Az antropológiában bevett gyakorlattól eltérően nem álneveket használok, hanem a résztvevők valódi neveit közlöm. Ezek az asszonyok nagyon büszkék arra, hogy részt vesznek a csigakészítésben, ezt életük részének, némelyek pedig életük értelmének tekintik. Néhány asszony a csigakészítést élete egyetlen fontos tevékenységének tartja, olyasminek, aminek mindig nagy várakozással tekint elébe.1 (Huseby-Darvas 2003: 91) S valóban, a leírásból megtudjuk, hogy a fényképen is látható asszonyok egyikét Mrs. Juliska Bírónak hívják, a másikat Mariska Leleszinek, és így tovább (Huseby-Darvas 2003: 39-41). Kinek van igaza? - kérdezhetné az ámuló somorjai, pesti vagy Csíkszeredái magyar társadalomkutató - Gálnak vagy Darvasnak? Azt hiszem, mindkettőjüknek, de mindkettőnek másképp. A normális Duna-1 “Contrary to the usual anthropological practice of giving pseudonyms, I am using the actual names of the participants here. The individuals are very proud of the fact that they are active in these noodle making sessions and they consider it a part of their very being, for some even their reason for being. Indeed, some of the women consider this social activity as the one important activity they do, and certainly the most eagerly anticipated one.” 48
