Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Nelvi jogok, nyelvpolitika
Nyelvi jogok, nyelvpolitika még mind emlékezhetnek arra, hogy 1990 előtt a disszertánsok téziseik végén kötelezően előadták, miben áll kutatásuk társadalmi hasznossága. Bármely témájú disszertáció szerzője leírta a társadalmi hasznosíthatóságot, s ezzel hozzá is járult a társadalmilag hasznos nyelvészet dezavuálásához. Akkoriban Magyarországon - a kinyilatkoztatások szerinttársadalmi hasznosság szempontjából nem volt különbség egy generatív szintaktikai értekezés és egy olyan disszertáció között, amelynek szerzője az iparban már használatos, bevált beszéd-előállító rendszerének fonetikai alapjait mutatta be. (A helyzet azóta annyit kétségtelenül változott, hogy ma a kutatási eredmények „gazdasági-társadalmi hasznáról” kell jelentéseket írni.) A nyelvészeti kutatás társadalmi hasznosíthatósága kapcsán bő negyedszázaddal ezelőtt Labov (1982: 165-166) a következőt írta (magyar fordításban Sándor 2001d: 8-9): Van két kérdés, amit föltesznek a nyelvészeknek, valahányszor csak a nyilvánossággal találkoznak: hogy „mivel foglalkozik a nyelvészet?” és hogy „mire jó?". [...] A hivatásos nyelvészek által adott válaszok egyik csoportja azzal a gondolattal kezdődik, hogy a nyelvészet az emberi elme szerkezetével foglalkozik, ahogyan ez leképeződik a velünkszületett nyelvi képességekben. A nyelvészetet olyan alapkutatásnak mondják, amely az emberiségről szolgáltat bővebb ismereteket - de közvetlen köze nincs azokhoz a problémákhoz, amelyek a legtöbb embert nyugtalanítják. Amikor a társadalmi érték kérdésére ennél kihívóbban kérdeznek rá - „kinek jó a nyelvészet?" - azt lehet mondani, hogy a nyelvészet jó a ma nyelvészeinek, akiknek megadatik, hogy érdekes munkával keressék meg a kenyérrevalót, és jó a jövő nyelvészgenerációinak, akik majd élvezettel ellenőrizhetik az általunk ma fölállított hipotéziseket. Egy ettől kétségtelenül eltérő álláspont szerint a nyelvészet a kommunikáció egy a mindennapi életben használt eszközének tanulmányozása, olyan eszközé, amely társadalmi és biológiai történelmünk részeként alakult ki. Ez az a szemlélet, amely a magam kutatásainak hátterében meghúzódik. Ez a megközelítés nem teljesen áll szemben a másikkal, de a második kérdést illetően - „mire jó a nyelvészet?" - eltérő válaszokhoz vezet. Úgy vélem, hogy a nyelvészeti kutatások a jelen társadalmának szegeződő kérdések közül jónéhányhoz hozzákapcsolhatók: hogy hogyan lehet elkerülni a nagyvárosok belvárosaiban jelentkező oktatási kudarcokat; hogyan lehet föloldani a kétnyelvű oktatás körüli ellentéteket és ellentmondásokat; hogyan lehet foganatosítani a törvény azon felelősségét, hogy álljon szóba a nyilvánossággal. 150
