Kontra Miklós: Hasznos nyelvészet (Somorja, 2010)
Trianon utáni magyar nyelvváltozatok
Trianon utáni magyar nyelwáltozatok kólába járatják gyermekeiket. A gyermeküket magyar iskolába járató szülők, különösen ha tömbmagyar településről van szó, akaratlanul gondokat is okoznak gyermeküknek, mivel a tömbmagyar település magyar iskolájában az államnyelv megtanulásának lehetőségei sokszor korlátozottak. Idén (vagyis 2006) októberben egy újvidéki egyetemista azt mesélte el a Sült galamb?-*/itán, hogy Topolyán felnőtt magyarként abszolút nem tudott szerbül, csak köszönni tudott, meg a nyelvtant tudta, s hiába tanulta a szaknyelvet, ha nem tudta az utcanyelvet (a mindennapi társalgáshoz szükséges fordulatokat). Egy temerini egyetemista meg arról panaszkodott, hogy sokkal nehezebb neki a menzán szerbül borsos tokányt kérni, mint a történelem szemináriumon bármiről beszélni. Másvalaki azt mondta el, hogy nem tudja elmagyarázni a szerb orvosnak, hogy mi a baja. A Sült galamb? című könyvben több egyetemista beszámol arról, milyen gyötrelmeket okoz az államnyelv nem kellő ismerete. Egy véleményt idézek csak, a vajdasági Telek Tamásét, aki Budapesten a SOTE egyik PhD programjának diákja: „Egy pszichológiai momentum a legfontosabb talán, leküzdeni azt, hogy ragaszkodjunk az egy nyelvűségünkhöz. Leküzdeni azt, hogy az államnyelvet el kell sajátítani. Úgymond önmagunk miatt, mert ha érvényesülni szeretnénk abban a közösségben, akkor erre feltétlenül szükség van. És itt még megjegyezném azt, hogy mindezek mellett elkezdtem kutatómunkával foglalkozni, ami szintén szerb nyelven történik. És az a tapasztalatom ezzel kapcsolatban, hogy nagyon sok jó képességű magyar anyanyelvű hallgató, akik talán sokkal jobb képességekkel rendelkeznek, minién, a nyelvi akadályok miatt nem tudtak megnyilatkozni. És már eleve kiszelektálódtak. Tehát attól függetlenül, hogy befejezték az Orvosi Egyetemen a tanulmányaikat, nem volt soha merszük ahhoz, hogy elkészítsenek egy szakdolgozatot szerb nyelven és kiálljanak az egyetemi tanárok elé, vagy hogy kiálljanak egy országos konferencián, ahol ugye szerb nyelven kell megtartani az előadást” (Telek 2005: 229). 10.3. Társadalmi mobilitás, érvényesülés Vajda Barnabás recenzióját így összegezte: „[Vjalamiképpen föl kellene oldani azt a nagyfokú feszültséget, amely a kisebbségek nyelvi elzárkózása, illetve az ő (nyelvi alapú) önfeladásuk között húzódik, és amit a kötet több előadója is jellemzően úgy fogalmaz meg, mint feszültséget a helyben boldogulás és a modern társadalmi mobilitás között. Ezeket a 120
